Kokaingettó

Milánó egykor virágzó proletár-negyedében ma többnyire olyan idős személyek laknak itt, akiknek neve nemigen tűnik fel rendőrségi aktákon, mégis az alvilág hű csatlósainak számítanak.

A milánói lap részletes riportot közöl a város legnagyobb és legkiterjedtebb drogelosztó állomásáról, mely egyben az országos kábítószer-terjesztésben is az egyik legfontosabb központ. Az épületek egy valaha megbecsült proletár-negyed központi részét képezik, ahol a nyolcvanas években minőségibb lakásokat építettek a munkások számára. Ma többnyire olyan idős személyek laknak itt, akiknek neve nemigen tűnik fel rendőrségi aktákon, mégis az alvilág hű csatlósainak számítanak.

Pedig az itt lakók még csak nem is rejtegetik túlzottan fő-, vagy éppenséggel mellékfoglalkozásuk lényegét. Az épületegyüttes bejáratánál – néhány szexuális szolgáltatásokat hirdető üzenet társaságában – nagy graffiti hirdeti: Milánói gettó. De azt mindenki tudja, hogy igazából egy kokaingettóról van szó.

A városban évente 150000 ember mintegy hat tonna kokaint fogyaszt. Az áru külföldről, elsősorban Amerikából érkezik, majd az utcára kerül. Ez 40 százalékos tisztaságú, és grammjáért 70 eurót kérnek. És gyakran szennyezik. Előfordult az is, hogy halálos sztrichnint kevernek hozzá, vagy csak egyszerűen aszpirint. Nem így a kokaingettóban; itt garantált minőséget kap a vásárló, igaz valamelyest magasabb áron, ami akár 90-100 euró is lehet. De az áru minden szempontból biztonságos.

Az épületek körül számtalan gyerek őgyeleg; ők 30 eurót kapnak hetente, hogy figyelmeztessenek a razziákra, rendőrökre, felderítőkre. A tisztes öregkort megélt lakók, a drog elosztásáért havi 400 eurót zsebelnek be, és ha valaki lebukik, a szokásos támogatásban részesül a büntetés ideje alatt.

Már ebből is kitűnik, hogy a piacot a Gomorra működteti. Nyílt titok, hogy a szervezet élén a Porcini-fivérek álnak, akik Itália legdélibb városából, Melito di Porto Salvo-ból származnak. A szállítmányozást két csoport, a Braidic és a Hudorovich család tartja a kezében.

 

Forrás: globusz.net

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.