Klímacsúcs: a következő 24 óra lesz a döntő

A koppenhágai klímacsúcs tárgyalásai csütörtökön több reményt keltő hír látott napvilágot: a delegációk új munkacsoportokban folytatták a tárgyalásokat, az Egyesült Államok pedig egy 100 milliárd dolláros klímavédelmi alap felállítására tett javaslatot.

Az Európai Unió az áttörés reményében csütörtök estére összehívta a legnagyobb országok képviselőit. Eközben valószínűleg hajnalig tartanak az állam- és kormányfői beszédek a plenáris ülésen, ahol a magyar miniszterelnök is felszólal.

"Kérem vigyázni, az ajtók záródnak, a szerelvény újra indul, mindenki kapaszkodjon" - érzékeltette a délelőtt még teljes kudarccal fenyegető tárgyalások fellendülését Yvo de Boer, az ENSZ éghajlatváltozási ügyekért felelős vezető tisztségviselője. "Még mindig hiszek abban, hogy sikerrel zárulhat a konferencia ... A következő 24 óra lesz a döntő" - tette hozzá a világszervezet klímavédelmi főfelelőse.

A reggeli sajtóhírek még arról szóltak, hogy a dán és a kínai kormány sem lát már esélyt egy átfogó éghajlatvédelmi megállapodás elérésére, a konferencia legjobb esetben egy zárónyilatkozattal zárulhat. Később Jü Csing-taj (Yu Qingtai), Kína klímaváltozási különmegbízottja cáfolta a Reuters értesülését, és hangsúlyozta: nem adták fel a reményt egy "erős egyezség" elérésére. A dán kormány sem erősítette meg a felröppent sajtóhírt.

Yvo de Boer koradélután már arról számolt be, hogy a konferencia új lendületet vett, amikor a delegációk az EU javaslatára két munkacsoportot alakítottak. Az egyik a Kiotói Jegyzőkönyv alapján dolgozik egy megállapodás-tervezet szövegezésén, a másik pedig egy olyan egyezmény összeállítására törekszik, amely az Egyesült Államokra és a fejlődő országokra vonatkozik.

Négy kulcskérdés ugyanakkor továbbra is nyitott. Nincs egyetértés a fejlődő országoknak biztosítandó klímavédelmi támogatás mértékéről, nem állapodtak meg arról sem, hogy az ipari államok milyen mértékben fogják vissza üvegházgáz-kibocsátásukat, nem világos, hogy miként kellene ellenőrizni és nyilvántartani a kibocsátás alakulását a fejlődő országokban, végül abban sincs konszenzus, hogy milyen jogi formába foglalják mindazt, amiben sikerül megállapodni - emelik ki a koppenhágai beszámolók.

Csütörtök délután vettek ismét lendületet a tárgyalások. A holtpontból való elmozduláshoz az is hozzájárult, hogy Hillary Clinton, az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentette: országa hajlandó hozzájárulni egy hosszú távú alaphoz, amely évi 100 milliárd dollárral támogatná a fejlődő államok klímavédelmi törekvéseit. Hillary Clinton nem részletezte, hogy az USA mekkora összeggel kíván hozzájárulni a javasolt alaphoz, mint ahogy arról sem mondott semmi konkrétumot, hogy a 2010 és 2012 közötti időszakra vonatkozó, fejlődőknek nyújtandó gyorstámogatásba mennyit adnának bele.

Az USA külügyminisztere továbbá a klímavédelmi lépések "átláthatóságának" feltételhez kötötte országa felajánlását. Ez gyakorlatilag arra vonatkozik, hogy a fejlődő országok járuljanak hozzá kibocsátás-csökkentési lépéseik nemzetközi ellenőrzéséhez. E feltételt később a Fehér Ház is megerősítette. Kína és India azonban eddig elzárkózott ettől, mert szuverenitásuk megsértését látják a feltételben. Némi közeledést mutathat ugyanakkor Ho Ja-fej (He Yafei) kínai külügyminiszter-helyettes reakciója: "Kína kész minden olyan dialógusra és együttműködésre, amely nem tolakodó, és nem sérti meg Kína szuverenitását".

A 100 milliárd dolláros összeg megegyezik Gordon Brown brit kormányfő korábbi felvetésével, ugyanakkor jóval elmarad a több száz milliárd dollárra rúgó szakértői becslésektől és a fejlődők által követelt 350 milliárd dollár körüli összegtől (leszámítva Afrikát, mely már korábban jelezte, kiegyezne a 100 milliárd dolláros felajánlással).

Előrelépés történt a 2010 és 2012 közötti időszakra vonatkozó klímavédelmi gyorstámogatás ügyében: Japán szerdán késő este bejelentette, hogy három év alatt összesen 15 milliárd dollárral járulna hozzá az alaphoz. A japán ajánlat nagyvonalú: jóval meghaladja a korábban valószínűsített 10 milliárdos összeget, és a Európai Unió által múlt pénteken bejelentett mintegy 10,5 milliárd dolláros ajánlatot. Így összesen már több mint 25 milliárd dollárnyi felajánlás érkezett az alapba, miközben az ENSZ becslése szerint összesen 30-36 milliárd dollárra lenne szükség.

 

Mindennapi életkép Koppenhága utcáiról: az élhetőbb Földet jelképező műalkotások 2009. december 17-én
People pass by globes in Copenhagen December 17, 2009. Copenhagen is the host city for the United Nations Climate Change Conference 2009, which lasts from December 7 until December 18. REUTERS/Pawel Kopczynski (DENMARK - Tags: ENVIRONMENT IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.