Klicsko a tüntetőket bántalmazók megbüntetését követeli

Az ukrán ellenzék addig nem vesz részt a Viktor Janukovics elnök által kezdeményezett kerekasztal-találkozón a kormány képviselővel, amíg nem büntetik meg azokat, akik felelősek a tüntetéseken alkalmazott rendőri erőszakért - jelentette ki Vitalij Klicsko csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Ütés (Udar) párt vezetője leszögezte, hogy az ellenzék feltételei nem változtak. Továbbra is követelik a "törvénytelenül őrizetbe vett" demonstrálók szabadon bocsátását, a tüntetők elleni erőszakcselekmények felelőseinek megbüntetését és a jelenlegi kormány menesztését.

Klicsko ragaszkodik ahhoz, hogy a találkozón részt vegyenek a "azok, akikben megbíznak az emberek", valamint az európai közösség képviselői is. Az ellenzéki politikus fontosnak nevezte, hogy előre meghatározzák, milyen célt akarnak elérni a résztvevők a találkozón.

Janukovics szerdán kezdeményezett "nemzeti párbeszédet", amelyre meghívta a politikai pártok, a civil társadalom és az egyházak képviselőit, és ígéretet tett arra, hogy személyesen részt vesz a kerekasztal-tárgyaláson.

Közben a Majdanon, azaz a kijevi főtéren délután mintegy 30 ezren tüntettek a hatalomváltás és Ukrajna európai integrációja mellett. Helyszíni jelentések szerint nyugodt, jó hangulat van a demonstráción, egyelőre semmi jele annak, hogy a rendvédelmi szervek fel akarnák oszlatni a megmozdulást. A tér körüli utcákban egyáltalán nem látni rendőröket. Sokan ácsorognak a Függetlenség terén felállított színpad előtt, hallgatják a szónokokat és az őket váltó zenészeket. A többiek a sátrak között, hordókban megrakott tüzek mellett melegednek és forró teát iszogatnak.

A főügyészség által közölt legfrissebb adatok szerint előző nap 79-en sérültek meg a tüntetők elleni rendőrrohamban, köztük a média négy munkatársa. Szerdára virradó éjjel a belügyi egységek több ezer rohamrendőre behatolt a Majdanra, amelynek egy részéből pajzsokkal kiszorította a tüntetőket. A megszállt területen a közterület-fenntartókkal együtt elbontották a demonstrálók barikádjait és sátrait. Később megpróbáltak rohammal bejutni a városházára, amelyet a tüntetők melegedőként, ételosztó és elsősegélynyújtó helyként használnak, de sikertelenül. Ezután visszavonultak, a tüntetők pedig újraépítették a barikádjaikat a téren.

A központi választási bizottságnál csütörtökön közölték: nem látják okát annak, hogy a tüntetések miatt elhalasszák a vasárnapra kiírt megismételt részleges parlamenti választásokat. Öt egyéni körzetben azért kell megismételni a voksolást, mert a tavaly októberi választásokon elkövetett szabálytalanságok és feltételezett szavazathamisítások miatt a bizottság nem tudott eredményt hirdetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.