Kizárták a fülkéből az egyik pilótát a zuhanás előtt

A francia Alpokban lezuhant német utasszállító egyik pilótája a baleset előtt elhagyta a pilótafülkét, és nem tudott visszatérni, mielőtt a gép a hegyoldalnak csapódott - közölte szerdán a The New York Times a repülőgép hangrögzítő fekete dobozából (CVR) nyert információkra hivatkozva.

A nyomozásban részt vevő katonai tisztségviselő a a CVR által tárolt felvételek alapján a lapnak azt mondta, hogy a Barcelonából Düsseldorfba tartó járat útjának legelején a pilóták „nagyon udvarias, nagyon fesztelen" beszélgetést folytattak egymással, majd a hangfelvétel arról tanúskodik, hogy egyikük kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni. „A férfi kívülről picit kopogtat az ajtón, de nincs válasz" - mondta a nyomozó. „Utána erősebben kopog az ajtón, és nem érkezik válasz. Egyáltalán nem jön válasz" - állítja a lapot tájékoztató szakértő, aki szerint a hangfelvételen lehet hallani, amint a pilóta megpróbálja feltörni a pilótafülke ajtaját. Egyelőre nem tudni egyelőre, hogy a pilóta miért ment ki a kabinból, de - folytatta a nyomozó -, ami biztos, az az, hogy az út legvégén a másik pilóta egyedül volt (a pilótafülkében), és nem nyitott ajtót.

Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Mariano Rajoy spanyol kormányfő szerdán ellátogatott a tragédia helyszínére
Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Mariano Rajoy spanyol kormányfő szerdán ellátogatott a tragédia helyszínére
Christophe Ena/Pool / Reuters

A Germanwings keddi, Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe kedden hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Közvetlenül a katasztrófa előtt a gép egyelőre megmagyarázhatatlan okokból hirtelen ereszkedni kezdett, és nem válaszolt az irányítótoronynak, vészjelzést sem küldött.

A gép fedélzetén 150 ember - 144 utas és a hat tagú személyzet - tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője. A gépnek 72 német és 35 spanyol, három amerikai, továbbá két-két ausztráliai, argentínai, iráni és venezuelai, valamint egy-egy angol, holland, kolumbiai, mexikói, japán, dán, belga és izraeli utasa volt.

A megrongálódott fedélzeti hangrögzítő
A megrongálódott fedélzeti hangrögzítő
BEA/Handout TPX / Reuters

Az Airbus A320-as egyik fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhelyezett négy mikrofon által érzékelt hangokat és zajokat tárolja, kedd este találták meg a gép roncsaitól mintegy tíz kilométerre. Azonnal vizsgálni kezdték a felvett hanganyagot, de hivatalos tájékoztatást egyelőre nem adtak róla. A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) csupán annyit közölt szerdán, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint a gép nem robbant fel a becsapódás előtt, és a jelek ellentmondanak annak a feltételezésnek is, miszerint kabinnyomás-csökkenés miatt zuhant le.

Emlékezés a diákokra a németországi Halternben. Az Airbus A320-as fedélzetén a városi Joseph König gimnázium 16 diákja és két tanára is ott volt
Emlékezés a diákokra a németországi Halternben. Az Airbus A320-as fedélzetén a városi Joseph König gimnázium 16 diákja és két tanára is ott volt
Ina Fassbender / Reuters

A másik, a gép repülési adatait rögzítő fekete doboz külső burkolatát megtalálták, de a berendezést még nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.