Az orosz gáz euró­pai szállításában nélkülözhetetlen szerepet játszó ­Ukrajna és Fehéroroszország alkupozíciói is apránként meggyengültek, és nem csak a néhány éven belül elkészülő, az EU-t a két ország megkerülésével elérő Déli és Északi Áramlat gázvezetékek miatt. A Viktor Janukovics elnökválasztási győzelme után ismét Moszkva felé közeledő Kijev tavaly kötött megállapodást a Kremllel, amely szerint részben az olcsóbb gázért cserébe - a kedvezmény az euró­pai árakhoz képest mintegy 30 százalék, az összeg így körülbelül 250 dollár 1000 köbméterenként - Oroszország 2042-ig fenntarthatja az ukrajnai Szevasztopolban lévő haditengerészeti bázisát, amelynek bérlése 2017-ben járt volna le. (A korábban még az euroatlanti integrációra törekvő Ukrajna ezzel lényegében lemondott a NATO-tagságra vonatkozó tervéről is, amelyet még Janukovics elődje, Viktor Juscsenko szorgalmazott.) Az év végén pedig ötéves szerződést írtak alá a felek az Ukrajnán keresztül folyó európai gáztranzitról is, majd tárgyalások kezdődtek az ukrán Naftogazzal és az orosz Gaz­prommal közös vállalat létrehozásáról is. Ez akár az első lépés is lehet a két cég egyesítése felé, amit Putyin még áprilisban vetett fel, jóllehet Kijev akkor ettől óvatosan elzárkózott. (Lehet azonban egyfajta „kárpótlás" is, amiért az orosz-ukrán gázüzletből 2009-ben még Julia Timosenko kormánya alatt kiesett a Naftogaz és a Gaz­prom közé közvetítőként beiktatott orosz-ukrán RosUkrEnergo, amelynek ukrán résztulajdonosa, Dmitrij Firtas Janukovics támogatójának számít. Nyikolaj Azarov kormányfő az ősszel jelezte, hogy felül kívánják vizsgálni a korábbi kormány Moszkvával kötött gázegyezményeit.)

Minszk mozgástere még jobban szűkült az elmúlt években: az országot 16 éve vezető Aljakszandr Lukasenka az olcsóbb földgázért cserébe beleegyezett az ország vezetékeiért felelős Beltranszgaz eladásába, amely nyomán tavaly februárban a cég fele 2,5 milliárd dollárért a Gazprom tulajdonába került. Így az orosz gáz európai tranzitjának ötödét biztosító vezetékek csapjait Minszk már nem használhatja fel a gázártárgyalásokon Moszkva ellen. Igaz, Lukasenka ezt a nyáron mégis felvetette, miután Moszkva szerint az ország 200 millió dolláros tartozást halmozott fel, amire válaszul Minszk a tranzitdíj emelését helyezte kilátásba, hasonló összegért. A vita akkor döntetlennel zárult, hosszú távon azonban Fehéroroszország elfogadta a földgáz 150 dolláros egységárának negyven dolláros emelését.

Lukasenka viszonya ezután látványosan megromlott a Kremllel, ám az EU-tól el­szigetelt politikus mégis egyre inkább az orosz támogatásra szorult. Különösen a külföld ­által vitatott decemberi elnökválasztás után, amelyet Lukasenka hivatalosan 80 százalékkal nyert. A rendőrség erővel verette szét az eredmény ellen tiltakozó tüntetéseket és vette őrizetbe Lukasenka több ellenjelöltjét. Moszkva végül nem vitatta a győzelmet, bár előzetesen ez sem volt kizárt, miután a Kreml jóváhagyásával az orosz televízió több műsorban a belarusz politikus maffiamódszereiről értekezett.

- Semmi jót nem várok a választásoktól. Persze, csak vicceltem. A választás Fehéroroszország belügye, amely reményeim szerint a jogszabályok betartásával fog lezajlani - nyilatkozta még szeptemberben kétértelműen Dmitrij Medve­gyev orosz elnök, jelezve a ­viszony megromlását. Moszkva egyrészt azért neheztelt meg Lukasenkára, mert Belarusz még mindig nem ismerte el a Grúziától elszakadt Dél-Oszétiát és Abháziát, amelyet Oroszország a 2008-as grúz-orosz fegyveres konfliktus óta tekint függetlennek. Másrészt Minszk késleltette a nyáron megalakult orosz-belarusz-kazah vámszövetség létrejöttét is. Lukasenka a vámszabályozás egyenlőtlen ­feltételeit kifogásolta, amely révén az orosz fél Belarusszal szemben fenntartotta a kőolaj és földgáz kiviteli vámját. A feltételek elfogadása azonban jelzi, hogy Moszkva egyre inkább képes érvényesíteni akaratát Belaruszban és Ukrajnában is, amely nemrég jelezte: a jövőben nem kizárt, hogy csatlakozik a vámszövetséghez.