Kiverték az Iszlám Államot egy városból a kurdok

A szíriai kurd erők visszafoglaltak egy kulcsfontosságú várost az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoporttól az ország északi részében, és ezzel elvágták a szélsőségesek egyik fő utánpótlási vonalát - jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint a legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) heves, nagyjából három hete tartó harcok után sikerrel átvette az ellenőrzést Szárrin városa felett.

Kurd katonai források elmondták, hogy a biztonsági erők jelenleg átfésülik a várost, és nagy erőkkel keresik a bujkáló dzsihadistákat.

Szárrin stratégiai jelentőségét az adja, hogy az Aleppót az iszlamista terrorszervezet által kikiáltott "kalifátus" de facto fővárosának számító Rakkával összekötő autóút mentén fekszik.

"Szárrint az IÁ kiindulópontként használta az Aleppó tartományban élő kurdok elleni támadásokhoz" - közölte Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A kurd milíciák az Egyesült Államok vezette koalíció légi támogatásával július 6-án indítottak offenzívát az Eufrátesz folyó közelében fekvő város visszafoglalására.

Az YPG katonái az utóbbi időben folyamatos sikereket könyveltek el a dzsihadisták elleni harcban Rakka tartományban, június 15-én például elfoglalták a török határnál fekvő Tell-Abjad városát.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 230 ezer ember halt meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.