Kivégeztek egy észak-koreai férfit, amiért külföldre telefonált

A 49 éves mérnököt márciusban kapták el, miközben egy dél-koreai családtagjával beszélt telefonon. A hatóságok nem sokat gondolkodtak, hogy mi legyen a sorsa.
Észak-Koreában tavaly indult hadjárat a telefont gyakran külföldi rokonokkal való kapcsolattartásra használó állampolgárok ellen. A pórul járt férfit még márciusban végezték ki, és egy, a the Guardiannek az esetről beszámoló forrás szerint, a hatóságok példát akartak statuálni.

„Ri Kiung Ho épp a város határában állt, a telefonnal és egy jeladóval a kezében, amikor lecsaptak rá az ügynökök. Valószínűleg már arra sem volt ideje, hogy elrejtse a telefont, mielőtt az állambiztonság emberei benyomultak volna a lakásába" – mondta a névtelenséget kérő forrás.

Miután átkutatták az otthonát, kiderült, hogy a férfi nemcsak rendszeresen telefonált Dél-Koreába, de az onnan érkező segélyek északra juttatásában is segédkezett, sőt, észak-koreai menekültek Kínába való csempészésében is részt vett. Bár a kivégzés nem volt nyilvános, hamar híre ment, családtagjait pedig azonnali hatállyal bebörtönözték.

A forrás szerint az emberek most már nagyon óvatosak a telefonálással, hiszen tudják, hogy az életükkel játszanak, ha Dél-Koreát tárcsázzák.

„Régebben gyakran előfordult, hogy akinek kínai gyártmányú mobiltelefonja volt, olykor kölcsönadta egy ismerősének, ha az telefonálni akart. Mostanában azonban sokan nemet mondanak az ilyen jellegű kérésekre. Én például már rég a kukába dobtam a telefonom, mert nagyra becsülöm az életet" – mondta a forrás.

A büntető törvénykönyvet a közelmúltban módosították, így a külföldre történő illegális telefonhívásokon kívül, a dél-koreai szappanoperák és DVD-k megtekintéséért, valamint külföldi rádióadó hallgatásáért is kemény büntetés jár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.