Kivégezték azokat, akik nem tudtak felolvasni a Koránból

A szomáli al-Shabab terrorszervezetet gyanúsítják azzal az észak-kenyai buszos mészárlással, amelyben legalább 28 ember vesztette életét szombaton.

A busz az ország északi részéből tartott Nairobi felé, amikor a szomáliai határ közelében, Mandera megyében fegyveresek egy csoportja egyszer csak megállította a járművet. Leterelték az embereket, majd utasították őket, hogy olvassanak fel a Koránból. Ezt követően elkülönítették mindazokat, akik megbuktak a „teszten", és úgy vélték róluk, hogy nem muzulmánok, majd lemészárolták őket – írja a BBC a kenyai hatóságok közleménye alapján.

A belügyminiszter Twitter-oldala szerint a buszt, amely 60 utast szállított, szombat reggel támadták meg. A biztonsági szolgálat állítólag már az elkövetők nyomában van.

Az al-Shabab szélsőséges szervezet három éve hajt végre támadásokat Kenyában, azóta, hogy a kelet-afrikai ország a szélsőséges iszlamisták elleni harc jegyében csapatokat küldött a szomszédos Szomáliába. Ezt követően egyre gyakrabban történtek merényletek Kenyában is, a bosszú által leginkább érintett régió a mostani gyilkosság színhelye, Mandera.

A nairobi kormányt sok kritika érte, amiért nem biztosítja jobban ezt a területet. „Számos támadás történt itt. Ez nem az első alkalom, hogy a kormány tudomást sem vesz rólunk. Ártatlanok haltak meg" – mondta a Mandera megyei hivatal egyik munkatársa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.