Kivégezték az 1993-as mumbai bombamerénylet kitervelőjét

Yakub Memont a 257 ember életét követelő robbantássorozat kitervelése és finanszírozása miatt ítélték halálra még 2007-ben. A férfi második kegyelmi kérelmét július 30-án utasította el a bíróság és néhány órával később végre is hajtották az ítéletet, felakasztották a Maharashtra állambeli Nagpur börtönében.

Indiában ritkán hajtanak végre halálos ítéletet, 2004 óta Memonon kívül mindössze három embert végeztek ki. Csütörtök reggel szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a börtön környékén és Mumbai számos pontján. Hivatalos források megerősítették a BBC-nek, hogy Memont nem a börtön területén temetik el, hanem a boncolás után átadják a testét a családnak.

Az okleveles könyvvizsgálóként dolgozó férfit 2007-ben ítélte halálra egy különleges bíróság Mumbaiban, miután bebizonyosodott, hogy anyagi és logisztikai támogatást nyújtott a robbantásokhoz. Ő volt az egyetlen a tizenegy vádlottból, akinek a büntetését nem változtatták életfogytig tartó szabadságvesztésre.  

A bíróság éjszaka ült össze, hogy elbírálja az utolsó beadványt, de még hajnalban el is utasította. Ügyvédje azzal érvelt, hogy a kivégzéseket csak hét nappal az elutasítás után lehet végre hajtani. A bíróság szerint törvényesen jártak el, mivel az első kegyelmi kérvényét még tavaly dobták vissza.

Az eset megosztotta az indiai közvéleményt. Sokan a halálbüntetés felfüggesztését kérték. Az általános vélekedés szerint a merényletek kitervelője valójában Memon bátyja, Tiger. Ő Dawood Ibrahim maffia főnökkel együtt jelenleg bujkál.

Számos befolyásos újságíró, politikus, és közéleti személyiség írt az elnöknek azt kérve, hogy "kímélje meg őt a haláltól egy olyan bűnért, amelyet valaki más tervelt ki, hogy megossza az Indiai társadalmat".

1993. március 12-én, pénteken délután 1:30 és 3:40 között tizenhárom pokolgép robbant a város különböző pontjain. Köztük a Bombay-i Tőzsde épületében, az Air India irodáiban, egy moziban és egy luxus hotelben. A jobboldali hindu Shiv Sena párt központja is a célpontok közt volt, mivel a merényletet a számos muszlim életét követelő, 1992. decemberi és 1993. januári vallási zavargásokra válaszként hajtották végre. 

Yakub Memont 1994. augusztus 5-én fogták el Új-Delhiben a vasútállomáson. Azt állította, hogy nyolc nappal korábban már feladta magát Nepálban. 2007. július 27-én tizenegy társával együtt halálra, húsz másik embert pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek a merényletek miatt. 2013. március 21-én a Legfelsőbb Bíróság a többi halálos ítéletet életfogytiglanra változtatta. Memonnak, tekintettel a "vezető szerepére és a bűncselekmény súlyára", nem kegyelmeztek meg. 2014. májusában Pranab Mukherjee elnök visszautasította a kegyelmi kérvényét, majd ugyanígy tett 2015. áprilisában a Legfelsőbb Bíróság is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.