Kivégezték a mcdonald'sos gyilkosokat

Végrehajtották a halálos ítéletet azon a két kínai szektatagon, akik nyolc hónappal ezelőtt egy kelet-kínai gyorsétteremben percek alatt agyonvertek egy nőt, mert nem volt hajlandó megadni nekik a mobiltelefonszámát – számolt be a kínai média hétfőn.
A Csaojüan város McDonald's éttermében lévőket egy csoport tagjai szólították meg sorra elérhetőségük megadására, de egy szendvicsét egyedül fogyasztó, harmincas éveiben járó, Vu családnevű nő elküldte őket.

A választ a követelőzők egyike "sátáni megnyilatkozásnak" titulálta, majd "sátán!" kiáltások közepette székekkel támadtak a nőre. A csapat vezetője ezt követően egy felmosórúd fém nyelével elkezdte ütlegelni. A néhány percen belül eszméletét, majd életét vesztő nőt támadói még akkor is rugdalták és verték, amikor a rendőrök megérkeztek. A történteket valaki a mobiltelefonjával rögzítette, és a feltöltötte a világhálóra. Az áldozat a férjét várta, egy ötéves kisfia van.

Mint utóbb kiderült, a térítő-elkövetők – egy férfi, két lánya, fia és további két társuk – a Mindenható Isten nevű szekta tagjai voltak. A rendőrség szándékos emberölés miatt vette őrizetbe őket. A bíróság tavaly októberben két fővádlottat halálra ítélt, harmadik társuk életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, kettejüket tíz, illetve 7 év börtönre ítélték.

Az 1990-ben alakult, és öt évvel később hivatalosan is destruktívnak nyilvánított Mindenható Isten szektát már a kilencvenes évek közepén betiltották, illegalitásban működött. Sajtójelentések szerint korábban több, a szektát elhagyni akaró tagot megcsonkítottak, vagy végtagjaikat törték. A szekta állítólag elsősorban vidéken, az iskolázatlan tömegek, különösen a középkorú nők körében terjedt el.

A kínai hatóságok tavaly ősszel kifejezetten a vallási kultuszokra vonatkozó jogi szabályok bevezetésével, kemény büntetések kilátásba helyezésével indítottak országos harcot a szekták ellen. A kampány keretében a törvényellenesen működő szekták szervezőit és az azokból hasznot húzókat hét évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegették. Azoknak pedig, akik kapcsolódó tevékenységükkel súlyos sérülést vagy halált okoznak, a legsúlyosabb ítélettel is számolniuk kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.