Kiutasítások Prágában és Moszkvában

Csehország két orosz diplomatát utasított ki kémkedés miatt, Oroszország válaszként ugyanilyen döntést hozott.

Kiutasították Csehországból az orosz katonai attasé helyettesét, egy további moszkvai diplomatának pedig azt javasolták, hogy a szabadságáról már ne is térjen vissza jelenlegi állomáshelyére. A cseh katonai felderítés szerint mindketten az orosz titkosszolgálatoknak gyűjtöttek adatokat.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újabb cseh provokációnak és barátságtalan lépésnek minősítette a történteket, amely nem segíti elő a két ország kapcsolatának további erősítését – idézték őt a tegnapi prágai lapok. A cseh internetes honlapok már azt is tudják, hogy Moszkva is hasonló döntést hozott az oroszországi cseh nagykövetség két diplomatájával szemben.

Érdeklődésünkre a hírt Prágában nem voltak hajlandók megerősíteni. - Ilyen információkat sosem kommentálunk – közölte Milan Repka, a cseh külügyminisztérium kommunikációs igazgatója, aki azonban egyik értesülést sem cáfolta.

A Mladá fronta Dnes legnagyobb példányszámú prágai napilap megbízható forrásokra hivatkozva közölte, hogy Moszkva prágai nagykövetségén, valamint brnói és Karlovy Vary-i konzulátusán összesen mintegy kétszáz orosz diplomata tevékenykedik, akiknek legalább kétharmada a cseh katonai felderítés feltételezései szerint az orosz titkosszolgálatok szolgálatában áll. Információjukat a cseh Biztonsági Információs Hivatal (BIS) nagy visszhangot kiváltó legutóbbi jelentése is alátámasztja.

A tavaly megjelent elemzésük szerint egyre erőteljesebb az orosz kémek csehországi ténykedése. „Az orosz ügynökök igyekeznek a legkülönbözőbb módszerekkel a Csehországba tervezett amerikai radarbázis ellen hangolni a közvéleményt, a magas beosztású személyektől pedig fontos és számunkra különösen érzékeny adatokhoz jutni - olvasható a dokumentumban, amelynek nem hivatalos – a kormánytagoknak eljuttatott változata – számos konkrét esetet sorol fel – emlékeztetnek a cseh lapok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.