Kitelepítik a házfoglalókat Hebronban

Az izraeli biztonsági erők csütörtökön megkezdték azoknak a zsidó házfoglalóknak a kitelepítését, akik a ciszjordániai Hebronban tavaly márciusban hatalmukba kerítettek egy épületet.

Az izraeli televízió tanúsága szerint a telepesek kő- és tojászáport zúdítottak a házat megostromló katonákra. A támadók hirtelenszerűen, mindössze ötperces akció során rohanták le az épületet, majd egyenként kezdték elszállítani onnan a 250 házfoglalót. Izraeli mentőalakulatok úgy tudják, mindkét oldalon  vannak sérültek. A Zaka izraeli mentőszolgálat szerint a katonák  könnygázgránátokat is bevetettek.

A telepesek a 170 ezer palesztin lakta Hebron szívében foglaltak el egy épületet, többszöri kilakoltatási felszólítás ellenére  sem voltak hajlandóak távozni. Azt követően, hogy az izraeli  legfelsőbb bíróság november 16-án hozott jogerős döntésével  kötelezte a házfoglalókat az ingatlan elhagyására, pattanásig  feszült a légkör a városban. A héten mindennapossá váltak a kődobálásba torkolló zavargások a palesztinok és a zsidók között.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter a kényszerintézkedés előtt találkozott a ciszjordániai zsidó telepek vezetőivel,  hogy nyugalomra intse őket, és ezt követően helyezte kilátásba a kilakoltatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.