Kitelepítik a romákat egy ukrán faluból

Ki kellett költöztetni az Ukrajna déli részén, Odessza megyében lévő Loscsinyivka településről a roma családokat, miután szombaton holtan találtak egy helybeli kislányt, és lincshangulat uralkodott el a romákkal szemben. A helyiek a romákra támadtak, az egyik család házát fel is gyújtották.

A kilencéves kislány megölésével a hatóságok egy 21 éves roma férfit gyanúsítanak, akit előzetes letartóztatásba helyeztek.

A helyi lakosok azonban a romák ellen fordultak, a hétvégén rátámadtak házaikra, ablakokat zúztak be, bútorokat törtek, egy épületet fel is gyújtottak. A lakóknak sikerült időben elmenekülni, így senki sem sebesült meg - írja a BBC. Ezután döntött úgy a városvezetés, hogy az egyetlen megoldás, ha a romákat elköltöztetik a faluból. Valentina Sztojkova, a területileg illetékes izmajili járási adminisztráció vezetője közölte, a roma családok belátták, nem élhetnek tovább a településen, beleegyeztek a költözésbe, amelyre már hétfőn  sor kerül.

Mint mondta, a faluban élő nyolc roma család közül kettőnek volt saját ingatlana, a többiek albérletben laktak. Sztojkova leszögezte, hogy a járási vezetés gondoskodik a loscsinyivkai romák más településeken történő elhelyezéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.