Ritkítják az egyiptomi elnökjelölteket

Hoszni Mubarak kémfőnöke mellett a parlamenti választások győztesének, az iszlamista Muzulmán Testvériségnek a jelöltje sem indulhat a májusi megméretésen.

Nem felelnek meg a jelöltség követelményeinek – ezen a szűkszavú közleményen kívül az illetékes választási bizottság hivatalosan még semmivel nem indokolta, miért zárja ki a május 23-án tartandó elnökválasztás jelöltjei közül Omar Szulejmánt, a tavaly megbuktatott Hoszni Mubarak elnök kémfőnökét és az iszlamista Muzulmán Testvériség indulóját, Khairat al-Shatirt az elnökválasztási versenyből. Azt egy bizottsági tisztviselő csak névtelenül árulta el az AFP hírügynökségnek, hogy Szulejmán kizárásának oka az volt, hogy nem szerezte meg a kellő támogatást Egyiptom tartományában, Shatiré pedig az, hogy csak nemrég szabadult ki a börtönből.

Khairat al-Shatir. Már a Mubarakrezsim előtt is meghurcolták
Khairat al-Shatir. Már a Mubarakrezsim előtt is meghurcolták

A kizárt jelöltek 48 órán át fellebbezhetnek a döntés ellen. Shatir kampánya már jelezte is, hogy élni fog a lehetőséggel. Nem adjuk fel a jogunkat, hogy részt vegyünk az elnökválasztási versenyben. Ez egy kísérlet a Mubarak-rezsim részéről az átmenet „elrablására”, a régi rendszer visszaállítására – mondta Murad Muhammed Ali szóvivő.

Egyiptomot jelenleg még a hadsereg, a Mohamed Tantavi tábornagy vezetésével a vezérkar tagjaiból álló Legfelső Katonai Tanács (SCAF) irányítja, amely csak nyögvenyelősen hajlandó átadni a hatalmat a polgári kormányzatnak. Amíg azonban Szulejmán kizárása inkább megkönnyebbülést hoz az országra – a kémfőnökre sokan úgy néznek, mintha valamiféle Mubarak 2.0 lenne –, Shatir eltávolítása valószínűleg nagy felháborodáshoz vezet, a 61 éves milliomos üzletembert ugyanis az a Muzulmán Testvériség indította, amelynek politikai szárnya, a Szabadság és Igazság Párt nemrég megnyerte a parlamenti választásokat.

A SCAF láthatóan nem rajong a gondolatért, hogy Shatir esetleges elnökválasztási győzelmével minden politikai hatalom az iszlamisták kezébe kerül. A két politikai nagyágyúval együtt egyébként még nyolc másik jelölt is idő előtt búcsút mondhat államfői ambícióinak, köztük egy konzervatív szalafista nézeteiről ismert aspiráns, Hazem Szalah Abu Iszmail is, mondván, az ő édesanyja amerikai állampolgár. A tíz kizárás azt jelenti, hogy 13 jelölt szállhat versenybe Egyiptom elnöki székéért – feltéve, hogy májusig a Legfelső Elnökválasztási Bizottság – értsd: a hadsereg – nem akar még több jelölttől megszabadulni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.