Kiszabadult három magyar Szíriában

Biztonságos helyen vannak a Szíriában túszul ejtett magyarok, és a TEK vezetője megerősítette: mindhárman szabadok. Két másik magyar sorsa viszonyt egyelőre ismeretlen.

Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgárt - jelentette be már hivatalosan is Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szombaton egy kőszegi rendezvényen.

Az MTI Hírcentrumhoz eljuttatott információk egy része szerint is már biztonságos helyen van az augusztus közepén eltűnt három volt rendőr. Marosi Antalnak, a Magyar Rádió tudósítójának egy szíriai férfi arról számolt be, hogy a felkelők fogságába esett magyarok egy éjszakai tűzharcot kihasználva menekültek el, és azóta már kormányerők vigyáznak rájuk.

Hajdu Közölte: mindhárman jó állapotban és biztonságban vannak, hamarosan a TEK "fennhatósága alá kerülnek", és akár pár órán belül elindulhatnak Magyarország felé. Ö egyébként éppen egy kerekasztal-beszélgetés közben kapta telefonon a kiszabadítás hírét, amelynek bejelentését a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény résztvevői nagy tapssal fogadták.

Volt rendőr mindhárom férfi, aki most kiszabadult

Mint arról már korábban beszámoltunk, augusztus 13-án délelőtt 9.00 és 11.00 óra között a szír főváros, Damaszkusz külvárosában fegyveresek állítottak meg egy gépkocsit, majd annak utasait, három magyar és három szír állampolgárt elrabolták.

A három középkorú, 40 év körüli magyar férfit a Terrorelhárítási Központ azonosította. Kiderült, hogy mindhárman rendőrök voltak korábban; a rendőrség különböző szakmai területén teljesítettek szolgálatot.

Aktív rendőrként egyikőjük foglalkozott kutyakiképzéssel. Mindhárman évekkel ezelőtt leszereltek, a rendelkezésre álló adatok alapján 2005-ben, 2007-ben és 2008-ban hagyták el a szervezetet.

Két túszról még nincs hír

A TEK jelenleg két, egymással párhuzamosan futó szíriai emberrablási ügyben végez felderítést, a központ válságstábjának munkája, a külföldi partnerszervekkel való kapcsolattartás és a Külügyminisztériummal történő együttműködés folyamatos. 

Április végén ugyanis szintén Szíriában ismeretlen fegyveresek elhurcoltak két magyar állampolgárságú férfit, amikor rablótámadás történt egy cég telephelyén, az ország északkeleti részén. Május elején a TEK munkatársai Szíriába utaztak, hogy az ottani hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyart. Róluk azóta nincs hír.

A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt a Külügyminisztérium augusztus 15-én ismételten és nyomatékkal kérte a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.