Kiszabadult a bolgár kokainbáró kislánya

Negyvenhét nappal elrablása után, vasárnap este kiszabadult fogva tartói karmából egy bolgár kokainbáró lánya.

A tízéves Larát sértetlenül adták át egy szófiai rendőrőrs közelében található parkolóban helyi idő szerint vasárnap este 10 óra körül. A BNR bolgár állami rádió szerint a kislányért szülei 500 ezer eurós váltságdíjat fizettek, míg a BTV kereskedelmi tévécsatorna értesülései egymillió euróról szólnak.

A rendőrség jelenleg azt az autót keresi, amely Larát szabadon engedése helyszínére szállította.

A kislányt március 5-én három férfi ejtette túszul Szófiában, iskolába menet. Az akció közben az őt szállító sofőrt - aki egyben testőre is volt - megsebesítették. 2009 óta ez volt az első emberrablás az országban és Lara a legfiatalabb, akit Bulgáriában túszul ejtettek.

A kislány apját, Evelin „Brendo” Banevet tavaly májusban tartóztatták le Olaszországban egy nemzetközi művelet keretében, amelyben a bolgár, az olasz, a francia, a svájci és a spanyol hatóságok vettek részt.

A 49 éves drogbáró egy nemzetközi kábítószer-kereskedő hálózathoz tartozik, amely Latin-Amerikából szállít kokaint Európába. Az olasz rendőrség szerint a drogbáró bandája évente 40 tonna kokaint csempészett Olaszországba.

Bulgáriában 11,86 millió eurós pénzmosás miatt februárban hét és fél év börtönbüntetésre ítélték a kokainbárót, akit jelenleg is Olaszországban tartanak fogva, és folyik ellene az igazságügyi eljárás. A nyomozók feltételezése szerint „Brendót” lánya elrablásával hallgatásra akarták kényszeríteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.