Kiszabadult az al-Kaida fogságából két lengyel újságíró

Visszatért Lengyelországba két lengyel újságíró, akiket az al-Kaida terrorszervezet november közepén ejtett túszul Szíriában - közölte hétfőn az RMF FM lengyel rádió.

Marcin Mamon független lengyel dokumentumfilm-rendezőt, valamint operatőrét, Tomasz Glowackit az RMF FM értesülései szerint az al-Kaida egyik csoportja röviddel azután rabolta el, hogy november 15-én átlépték a török-szíriai határt. A világ veszélyes tájain forgatott dokumentumfilmek szerzőiként ismert, nemzetközi díjakkal is kitüntetett újságírók az Iszlám Államról szóló filmhez gyűjtöttek volna anyagot.

Elrablásuk tényét vasárnap estig a lengyel hatóságok biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. Mamon és Glowacki vasárnap a LOT légitársaság isztambuli járatával érkezett Varsóba. Az RMF FM úgy tudja, kiszabadulásukban több tucat lengyel diplomata és titkosszolgálati ügynök is közreműködött, az akciót Mariusz Kaminski, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter koordinálta.

Mamon hétfőn a lengyel közszolgálati televíziónak elmondta: elfogatása után házi őrizetben tartották őt, Glowackit egy idő után ismeretlen helyre vitték. Mamonnak sikerült telefonon felhívnia családját. A rendező vallomása szerint szabadon bocsátása az iszlám vallásjog alapján ítélkező saríabíróság döntésének is köszönhető.

Az ügyben a krakkói kerületi ügyészség indított nyomozást, az eljárás részleteit sajtóértesülések szerint titkosítják majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.