Kiszabadult a Szíriában elrabolt négy francia újságíró

Kiszabadult és jó egészségnek örvend az a négy francia újságíró, akit 2013 júniusban raboltak el Szíriában - jelentette be szombaton Francois Hollande francia államfő.

Didier Francois, az Europe 1 kereskedelmi rádió haditudósítója és Edouard Elias fotóriporter 2013. június 6-án tűnt el az Aleppó felé vezető úton. Nicolas Hénin, a Le Point című politikai hetilap újságírója és Pierre Torres pedig két héttel később, június 22-én lett túszejtés áldozata Raqqában.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande hatalmas megkönnyebbüléssel vette tudomásul a négy újságíró kiszabadulását. Mind a négyen jó egészségnek örvendnek a fogva tartásuk nagyon nehéz körülményei ellenére, és néhány óra múlva hazatérnek Franciaországba - tette hozzá az államfő.

A volt túszokat Törökországból hazaszállító repülőgép várhatóan szombat éjjel vagy vasárnap reggel érkezik a Párizs közeli Villacoublay katonai repülőtérre, ahol a köztársasági elnök és a családtagok fogadják az újságírókat. Hollande közleményében köszöntet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a túszok kiszabadításához.

A török hírtelevíziók a Dogan nevű török hírügynökség értesülése alapján azt közölték, hogy a négy franciát összekötözött kezekkel és bekötött szemmel török katonák találtak meg a szíriai-török határnál, Sanliurfa nevű tartományban, az Akcakale nevű török kisvároshoz közeli határsávban. A járőrőrök először embercsempészek áldozatainak gondolták a négy nagy szakállú férfit, de amikor meghallották, hogy franciául beszélnek egymás között, az Akcakale-i rendőrőrsre szállították őket. A török Hürriyet televízió képeket is mutatott a lefogyott, de jó egészégben lévő franciákról. Didier Francois angolul azt mondta, hogy nagyon örül, hogy végre szabad és ismét láthatja az eget.

Ugyanezen forrás szerint ismeretlenek vitték el a határig a négy férfit péntek este.

Hénin apja - akit az államfő személyesen értesített telefonon szombat reggel a fia kiszabadulásáról - a France Info hírrádióban elmondta, a fia, akivel már tudott telefonon beszélni, természetesen nagyon jókedvű. „Nagyon nagy megkönnyebbülést érzek, mert jól tudtuk, hogy nem volt könnyű és egyértelmű egy ilyen megoldást elérni. Arról értesültünk, hogy a dolgok nagyon bonyolultak voltak az utolsó pillanatig” – tette hozzá Pierre-Yves Hénin.

Alain le Gouguec, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró szervezet elnöke elmondta: az elmúlt hónapokban nagyon kevés hírük volt a négy újságíróról. „Azt biztosan tudtuk, hogy nem a szíriai rezsim tartja őket fogva, hanem inkább egy, az al-Kaidához közeli csoport. Egyébként nem egyedül voltak, hanem tucatnyi más, nem szíriai újságíró tússzal és a szíriai tájékoztatás mintegy húsz szereplőjével” - fogalmazott a jogvédő.

A Le Monde című napilap szerint mind a négy újságírót a 2013-ban alakult Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű elsősorban külföldi dzsihádistákból álló szélsőséges fegyveres csoport tartotta fogva. Több újságíró szervezet szerint Szíria jelenleg az egyik legveszélyesebb országnak számít a média számára. Márciusban két spanyol újságírónak sikerült kiszabadulnia, őket hat hónnappal korábbal rabolták el az al-Kaidához tartozó fegyveresek. Összesen 13 nagy nemzetközi média, köztük a New York Times, a BBC, valamint a Reuters, az AP és az AFP hírügynökségeknek több mint harminc munkatársát tartják jelenleg fogva Szíriában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.