Kislánya lett a Sarkozy-családnak

Megszületett szerda este Nicolas Sarkozy francia államfő és felesége, Carla Bruni-Sarkozy közös gyermeke. A volt topmodell-énekesnő nem sokkal nyolc óra után egy kislánynak adott életet. Ez az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő francia elnök apa lett.

A volt topmodell-énekesnő nem sokkal nyolc óra után egy kislánynak adott életet. Ez az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő francia elnök apa lett.

A párizsi La Muette klinika előtt október 10. óta posztoltak a rendőrök és 200 méteres körzetben biztonsági kordont állítottak fel, miközben fotósok hada lepte el a környéket. A szülészet előtt azonban szerda reggel óta kezdtek el nyüzsögni az újságírók, miután egy bulvárlap Twitter oldalán bejelentette, hogy a first lady megérkezett a klinikára.

Néhány óra múlva az államfő is megjelent a szülészeten, de alig fél órás látogatás után Frankfurtba repült, hogy Angela Merkel német kancellárral egyeztessen az eurózóna válságának megoldásáról a hétvégi brüsszeli csúcstalálkozó előtt. Valamivel 9 óra előtt azonban felállt a tárgyalóasztaltól és szó nélkül elsietett - jelentették a francia tömegtájékoztatási eszközök. A közösségi oldalakon ezekben a percekben kezdett el terjedni a hír, hogy az elnöki párnak kislánya született. Sarkozy este 11-kor visszaérkezett a klinikára. A kislány nevét egyelőre nem közölték.

Az Elysée-palota hivatalosan sohasem ismerte el, hogy az elnöki pár gyermeket vár, azt viszont jelezte, hogy nem fog bejelentést tenni a születésről. A külföldi bulvárlapok áprilisban kezdtek cikkezni arról, hogy a 43 éves Carla Bruni állítólag terhes. A "hivatalos bejelentést" végül Sárközy Pál, az elnök apja tette meg, amikor májusban elárulta el a német Bild című újságnak, hogy menye másállapotban van.

Carla Bruni-Sarkozy a minap azt mondta a BBC-nek, hogy szerinte a franciákat "nem érdekli" a terhessége. Az olasz származású volt topmodell-énekesnő számára, aki házassága után lett francia állampolgár, a kamerák és a fényképezőgépek nem idegenek, azt azonban teljesen világossá tette, hogy két gyermekét, korábbi házasságából származó fiát és most született lányát is meg akarja védeni a nyilvánosságtól.

"Mindent megteszek, hogy megvédjem ezt a gyermeket. Nem fogom megmutatni a fotóit, nem fogom közszemlére tenni" - szögezte le a TF1 francia televízióban. Korábban elismerte, hogy hibázott, amikor engedte, hogy lefotózzák kisfiát egy Sarkozyvel töltött vakáció alatt Jordániában még 2007 végén.

Nicolas Sarkozy az első francia köztársasági elnök, aki hivatali idején apa lett. Ő volt az első államfő, aki hivatali ideje alatt elvált, majd nem sokkal később újranősült. Az államfő 2008 februárjában vette el Carla Bruni énekesnőt, akinek Raphael Enthoven filozófustól van egy 10 éves fia, Aurélien. Az 56 esztendős elnöknek két korábbi házasságából három fia van: Pierre, Jean és Louis. Most született meg az első lánya. Bár ezt a francia média nem emlegeti gyakran, Sarkozy már nagyapa. Második fiának 2010 januárban született meg első gyermeke: Solal.

Sarkozy a párizsi La Muette klinikára érkezik
France's President Nicolas Sarkozy (L) arrives at the Clinique de la Muette maternity clinic in Paris October 20, 2011. French first lady Carla Bruni gave birth to a baby girl on Wednesday, French media reported, her first child with husband Sarkozy and the first baby born to a French presidential couple in office. REUTERS/Gonzalo Fuentes (FRANCE - Tags: POLITICS HEALTH ENTERTAINMENT SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.