Japán külügyminiszter: Ázsiában komoly a helyzet

Kisida Fumio Magyarországon kezdte meg európai útját, és válaszolt a NOL kérdésére is.

Az elmúlt években a Csendes-óceáni térségben óriási változások mentek végbe, kezdve az észak-koreai provokációkkal. Ázsiában komoly szituáció állt elő. Japán számára elsődleges a saját népe védelme a fontos. Ugyanakkor óriási felelősséget érez a térség békéje iránt - mondta pénteken lapunk kérdésére Kisida Fumio japán külügyminiszter, akit magyar kollégája, Martonyi János látott vendégül a Külügyminisztériumban. Kérdésünk arra vonatkozott, milyen lépéseket tervez az Abe-kormány a távol-keleti feszültség kezelésére, elsődlegesen a Dél-Koreával, Kínával fennálló területi viták, illetve a múlt eltérő értékelése kapcsán.

Kisida vizitje egyben előkészítése Orbán Viktor kormányfő novemberre várható tokiói látogatásának. A japán diplomácia vezetője egyetértett Martonyi értékelésével, miszerint a két népet közös értékek és kulturális örökség köti össze. - Japán kiemelten fontos stratégiai partnere, szövetségese és barátja Magyarországnak - hangoztatta Martonyi, örömét fejezve ki, hogy Japán, a világ harmadik legnagyobb gazdasága nemcsak hazánk, hanem a térség, a V4 országcsoport iránt is érdeklődik.

A két külügyminiszter egy szociális biztonsági egyezményt is aláírt pénteken; ez elsősorban a nyugdíj beszámításában segíti a két állam a másik országában munkát vállaló állampolgárait, és így a remények szerint tovább ösztönzi az itteni japán befektetéseket, általában pedig a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Mint elhangzott, a befektetések újabb 200 millió euró értékű invesztícióval bőven négymilliárd euró fölé kerültek, és 130 japán vállalat van jelen hazánkban. Elhangzott az is, kiemelten fontosnak tartják a felek az energetikai együttműködést, legyen szó a tárolási kapacitás bővítéséről vagy a környezetbarát tisztaszén-technológia alkalmazásáról. Felmerült, hogy Japán mit tudna átadni a paksi atomerőmű bővítése kapcsán. Martonyi hangsúlyozta: a nukleáris energia hasznosításában a biztonság elsődleges szempont.

Kisida Fumio és Martonyi János a Külügyminisztériumban
Budapest, 2013. augusztus 23. Kisida Fumio japán (b) és Martonyi János magyar külügyminiszter, mielőtt megbeszélést tartottak a Külügyminisztériumban 2013. augusztus 23-án.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.