Kísért a háborús múlt
Khaleda Zia volt kormányfő, a Bangladesi Nacionalista Párt (BNP) vezetője szerint is az ellenzéket veszik célba a bírósági eljárásokkal, amelyek során már három elmarasztaló ítélet is született. Ezt a vádat a kormány nem ismeri el. A Dzsamaat-i-Iszlámi és a BNP háromnapos általános sztrájkra szólított fel.
Tény, hogy a hét végére a hadsereget is bevetették a 160 milliós dél-ázsiai ország északi részén, miután lázadók rendőrőrsökre is rátámadtak, a többi közt Molotov-koktélokkal. Immár több mint hetvenen vesztették életüket a zavargások elmúlt másfél hónapja alatt, a fővárosban, Dakkában pedig állandósultak a tüntetések. Ebből több mint félszázan azt követően vesztették életüket, hogy csütörtökön halálra ítélték Delvar Hoszein Szajadit, a Dzsamaat-i-Iszlámi alelnökét. Az AP hírügynökség jelentése szerint a többi közt gyilkosságok elkövetésében, nemi erőszakban és vallási indíttatású erőszakban találta bűnösnek a 73 éves politikust a bíróság. A törvényszéket Sejk Haszina miniszterelnök asszony (az országalapító Mudzsibur Rahman lánya) kormánya állította fel 2010-ben a négy évtizeddel ezelőtti függetlenségi háború alatt elkövetett bűncselekmények kivizsgálására. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint Kelet-Pakisztán elszakadásakor mintegy egymillió civilt öltek meg, és nyolc-tízmillió menekült kényszerült otthona elhagyására.
– Az egykori Nyugat-, illetve Kelet-Pakisztán (azaz a későbbi Banglades) közötti ellentéteknek nyelvi, gazdasági, politikai és vallási okai is voltak, s fűtötték a bengáli elégedetlenséget – adott kérdésünkre betekintést az 1960-as évek pakisztáni belpolitikájába, illetve a függetlenségi háború hátterébe Gáthy Vera szociológus, India-kutató. Mint emlékeztetett, Mohamed Ali Dzsinna, Pakisztán első elnöke Dakkában járva világossá tette, csakis az urdu lehet Pakisztán hivatalos nyelve, ami arculcsapása volt Bengálnak. Az állami befektetéseknek csak negyede irányult keletre, holott ez a terület népesebb volt. Harmadszor: a kelet-pakisztániak, akik nem is határosak a mai Pakisztánnal, hiszen a két terület között 1500 km hosszan India húzódik, politikai kirekesztettséget éltek meg, alárendelt szerepet játszottak a fővárosi politikában. (Maga Pakisztán fővárosa változott az évtizedek folyamán: Karacsi, majd Ravalpindi, végül Iszlámábád lett). – Van egy vallási különbség is, ami tőlünk nézve nem feltétlenül világos: az iszlám nyugat-pakisztáni vahabita irányzata gyűlölettel tekintett az Indiában, Kelet-Pakisztánban elterjedt szúfistákra. Egy Gallup-felmérés szerint a tanultabb bangladesiek ma is hangsúlyozzák a vallás mellett a spiritualizmus fontosságát, ami mutatja a szúfista hagyomány továbbélését – mutatott rá Gáthy. Mint elmondta, a rizstermesztésre és textiliparra épülő bangladesi gazdaság sem kedvez a szigorú iszlámnak, hiszen ezekben az ágazatokban igen fontos a nők szerepe, ahogyan az ország politikai életét is a dakkai politika két „nagyasszonya”, Sejk Haszina és Khaleda Zia uralja. Az ország hivatalosan is szekuláris népköztársaság.
A 60-as években enyhíthette volna a feszültséget, ha csakúgy, mint az egyes indiai államokban, Nyugat- és Kelet-Pakisztán élére is külön főminiszter, föléjük pedig közös elnök került volna. Ám idáig már nem jutottak el. A keleti elégedetlenségre válaszul bevetették a pakisztáni hadsereget, amely módszeresen irtani kezdte főleg a keleti városi értelmiséget, mondta Gáthy. A velük való együttműködéssel vádolják ma, évtizedekkel később a Dzsamaat-i-Iszlámi egyes vezetőit is, ahogyan az iszlamisták ellenzői követelik a párt betiltását is.
