Három nappal John F. Kennedy akkori elnök beiktatási beszéde után, 1961. január 23-án egy B-52-es bombázó két Mark 39 típusú hidrogénbombát dobott le az Egyesült Államokban, az észak-karolinai Goldsboro felett – szerepel azokban a dokumentumokban, amelyeket egy amerikai tényfeltáró újságíró, Eric Schlosser kért ki az információ szabadságát garantáló amerikai törvény alapján. Ahogy a Guardian írja, a két hidrogénbomba akkor szabadult el, amikor a B-52-es a goldsborói Seymour Johnson támaszpontról felszállva dugóhúzóba került, pörögni kezdett és szétesett a levegőben. A bombák – hangzik a cikk – ezután elkezdtek úgy viselkedni, mintha háborúban vetették volna be őket: a sebességcsökkentő ejtőernyőjük kinyílt, működésbe léptek a gyújtószerkezetek, és csak az utolsó biztonsági kapcsolón múlott, hogy detonálniuk nem sikerült. Ha ez mégis megtörténik, a goldsborói nukleáris katasztrófa 260-szor akkora lett volna, mint a hirosimai, amerikaiak millióinak az életét fenyegette volna Washingtontól Baltimore-on és Philadelphián át New Yorkig.

A két hidrogénbomba közül az egyik az észak-karolinai Farónál esett le, a másik pedig egy mezőn landolt, nem messze Big Daddy's Roadtól. Arról, hogy Goldsboro felett voltaképpen mi történt, először az eset után nyolc évvel, 1969-ben készített titkos szakértői jelentést a nukleáris fegverek műszaki  biztonságáért felelős cég, a Scania egyik mérnöke. Ahogy Parker F. Jones ebben a jelentésben megállapítja, a farói bomba négy biztonsági mechanizmusa közül három nem működött megfelelően: csak az utolsó, egyszerű, dinamóelven működő alacsony feszültségű biztonsági kapcsoló akadályozta meg a nukleáris katasztrófát – már azután, hogy a robbanófejek jelzést kaptak a detonálásra.

Az Egyesült Államok mindeddig következetesen tagadta, hogy biztonsági hibák miatt az amerikai nukleáris arzenál valaha is amerikai életeket veszélyeztetett volna. Ehhez képest a Schlosser által megszerzett dokumentumokból az derül ki, hogy 1950 és 1968 között 1250 amerikai nukleáris fegyver hétszáz „jelentős” balesetben volt benne. Az amerikai tényfeltáró újságíró a nukleáris fegyverkezési versenyről készülő könyvéhez végez kutatásokat, így került a kezébe Jones jelentése.

Jones egyébként meglehetősen cinikus hangú jelentést írt. Ez Stanley Kubrick nukleáris háborúról szóló 1964-es filmszatírája, a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni a címét fordítja ki: Dr. Strangelove, avagy hogyan jöttem rá, hogy ne bízzak a hidrogénbombában.