Kis külföldi autó kevesebbet, a nagy többet fizetne

Készen áll a német autópályadíj elképzelése, amit hétfőn ismertet Alexander Dobrindt. Újdonság, hogy a szövetségi közlekedési miniszter nemcsak a sztrádákon, hanem a közutakon is megadóztatná a külföldieket.
A miniszter és pártja, a bajor CSU abban bízik, hogy már idén megszülethet a törvény, és 2016-tól be tudják vezetni az „infrastruktúradíj" névre keresztelt új adót.

Az elképzelés azonban jelenlegi formájában meglehetősen bonyolult. A CSU ugyanis arra törekszik, hogy a német autósok a útdíj alól mentességet kapjanak, ezt viszont a szomszédos országok és az Európai Bizottság is súlyosan diszkriminatívnak tartják. A tervek szerint számos kategória lenne, az éves útdíjat annak függvényében kellene megfizetni, hogy az autó mennyire szennyezi a környezetet: a Die Welt máris közzétett egy számítást, amely szerint egy új Volkswagen Poloért évente csupán 24 eurót kellene fizetni, míg egy 2012-es diesel Passat után 104 eurót. Ennél is rosszabbul járna egy régi VW Golfos, neki 108 eurót számláznának ki. Ezután jönne a német állampolgárokra vonatkozó trükk: ők az útdíjat visszaigényelhetnék a gépjárműadóból. Ez azonban az ellenzék szerint meglehetős terheket róna a bürokráciára, hiszen egyénenként kellene kiszámolni, hogy kinek mennyi jár vissza.

Mindez nem vonatkozna a külföldi autósokra, ők függetlenül az autó márkájától vagy korától tíznapos illetve kéthónapos matricákat vásárolhatnának (10, illetve 20 euróért). Valószínűleg éves matrica is lenne, ennek ára 100 euró körül mozogna. Ezzel megszűnne az a németek által régóta sérelmezett állapot, hogy Európában egyedül itt ingyenes az autópályahasználat.

Mindenesetre a Der Spiegelnek adott interjújában Horst Seehofer bajor tartományi kormányfő, s egyben a CSU elnöke máris megfenyegette a koalíciós pártokat – elsősorban a szociáldemokratákat – , hogy legyenek szívesek támogatni pártja javaslatát. Elvégre ők is szó nélkül megszavazták a kevésbé kedvükre való előterjesztéseket, például a törvényben rögzített minimálbért. Az SPD frakcióvezető-helyettese máris visszaüzent a Süddeutsche Zeitung hasábjain, egymás kioktatása nem a legjobb módszer a koalícióban, de biztosította Seehofert, ők tüzetesen meg fogják vizsgálni a tervezetet. Az ellenzéki Zöldek szerint csupán az a gond, hogy az elképzelés továbbra sem EU-konform, de a bajorok ezt nem hajlandók figyelembe venni. Állítólag Angela Merkel kancellár CDU-ja is szkeptikus a javaslattal kapcsolatban. A német autóklub, az ADAC pedig azt veti fel, hogy az új útdíj bevezetése sokba kerülne és ahhoz képest keveset hozna a költségvetésnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.