Kizárták Szíriát az Arab Ligából

Betelt a pohár: damaszkuszi ígéretek ellenére a hadsereg folyamatosan támadja a politikai változásokat követelő ellenzéki tüntetőket.

Ideiglenesen felfüggesztette Szíria tagságát az Arab Liga – jelentették be a pánarab szervezet rendkívüli tanácskozása után Egyiptomban. A döntés azt jelenti, hogy Basár Aszad elnök rezsimjére a tüntetők elleni támadások miatt politikai és gazdasági szankciók is várnak: az Arab Liga már fel is kérte tagországait, hogy hívják vissza nagykövetüket Damaszkuszból.

Hamad bin Jasszim katari miniszterelnök a szerdán hatályba lépő kizárás kapcsán közölte, hogy az Arab Liga három napon belül tárgyalóasztalhoz ül a szíriai emberi jogi szervezetekkel. Bin Jasszim emlékeztetett, hogy az Arab Ligát sok bírálat érte, amiért nem korábban függesztette fel Szíriát, de mint mondta, idő kellett ahhoz, hogy a tagországok többségét is meggyőzzék a lépés helyességéről. A BBC kairói kommentárja szerint a tagság ideiglenes felfüggesztése a legszigorúbb intézkedés, amelyet az Arab Ligától realisztikusan el lehet várni. Damaszkuszi részről Ahmed Jusszef, az Arab Ligával fenntartott kapcsolatokért felelős nagykövet azt hangoztatta, a kizárással a pánarab szervezet csak azt igazolja, hogy „amerikai érdekeket szolgál”.

Az Arab Liga egyik korábbi határozata szerint szíriai vezetésnek már rég párbeszédet kellett volna kezdenie az ellenzékkel, és szabadon engednie a politikai foglyokat is. Bár Damaszkusz minderre ígéretet is tett, tárgyalásokra nem került sor, sőt, a hadsereg egységei hónapok óta folyamatosan tankokkal és éles lőszerrel támadják a tüntetőket, főleg a nyugati nagyvárosban, Homszban, ahol korábban tízezrek tartottak tüntetést Aszad távozásáért.

Emberi jogi szervezetek és az ENSZ szerint a hatósági erőszak halálos áldozatainak száma a lázongások kezdete, azaz március óta 3500 felett jár. Nyugati nagypolitikai körökben már egy katonai beavatkozás lehetősége is felmerült, de az ENSZ BT ezt Oroszország és Kína ellenkezése miatt biztosan nem szavazná meg – ahogy korábban a szankciókat sem sikerült megszavaztatni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.