Kirúgáshullám a Vatikánban

Harminc paopot küldenek el. Ferenc pápa láthatóan kevesebb alkalmazottat akar a szentszéki hivatalokban, és minél több papot az egyházmegyékbe akar küldeni, hogy a plébániákon szolgáljanak.

Legalább harminc papot bocsátanak el a következő hónapokban a különböző vatikáni hivatalokból, és küldik őket egyházmegyei szolgálatra - állította három vatikáni forrás.

„A Klérus Kongregációja lesz az első a listán" - nyilatkozott a CNA katolikus hírügynökségnek egy, a kongregációhoz közel álló vatikáni forrás. A kongregációból már négy papot egyházmegyébe küldtek, és további változások várhatók - közölte egy másik vatikáni forrás. Hozzátette, Ferenc pápa láthatóan kevesebb alkalmazottat akar a vatikáni hivatalokban, és minél több papot az egyházmegyékbe akar küldeni, hogy a plébániákon szolgáljanak.

Egy harmadik vatikáni forrás elmondása szerint a változások minden vatikáni hivatalt érinteni fognak. Kiemelte, hogy Giuseppe Bertello bíboros, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke, a Ferenc pápa által létrehozott bíborosi tanács tagjaként felkereste a vatikáni kongregációkat, és arra kérte őket, állítsanak össze egy listát azokról, akiket nélkülözni tudnának. A forrás szerint a lista mintegy harminc nevet tartalmaz, kivétel nélkül papokat, akik közül többet saját egyházmegyéjük kérésére küldenek vissza lelkipásztori szolgálatra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.