Kirúgás Hollandiában Ahmadinezsád támogatásáért

Elbocsátotta a hollandiai Rotterdamban működő Erasmus egyetem Tarik Ramadan muszlim professzort, mert az iráni állami televízióban vállalt, a teheráni rezsim támogatásaként értelmezhető közszereplését összeegyeztethetetlennek ítélték tanári tevékenységével.

Ramadan reformista muszlimnak mondja magát, elítéli a terrorizmust, az iszlám jogrendszer - a saría - korszerűsítését szorgalmazza, és beilleszkedésre bátorítja az Európában élő muszlimokat. Újabban azonban bírálta őt a holland sajtó, mondván, muszlim hallgatóság előtt sokkal konzervatívabb nézeteket hangoztat, mint amikor nyugatiakhoz beszél.

Most azt hányták a szemére, hogy a teheráni központi tévében az iszlám és az élet kérdéseit boncolgató műsorsorozatban azután is folyamatosan részt vett, hogy a keményvonalas iráni hatóságok elnyomták az országban a szabad véleménynyilvánítást.

A professzor svájci állampolgár, jelenleg Marokkóban tartózkodik. Elbocsátásáról értesülve azt mondta a holland rádiónak, hogy panaszt fog tenni a "naiv és leegyszerűsítő" döntés ellen. Nyílt levelet intézett a holland médiához, és abban azt állította: nem igaz, hogy a szóban forgó iráni tévéműsort a teheráni kormány támogatja, vitaműsorról van szó.

Tarik Ramadan Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban is tartott egyetemi előadásokat. Amerikai vízumát azonban a washingtoni kormány 2004-ben visszavonta, 2006-ban pedig kifejezetten megtiltották, hogy az Egyesült Államok területére lépjen. Ennek az volt az oka, hogy 1336 dollárt adományozott egy olyan jótékonysági intézménynek, amelyet a Washington által terrorista szervezetként nyilvántartott Hamász mozgalomhoz kapcsolnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.