Kínzóik kezére adhatta a menekülteket Ausztrália

Kínos botrány küszöbén áll Ausztrália, ugyanis a hatóságok nem hajlandóak nyilatkozni annak a mintegy 200 tamil menekültnek a sorsáról, akiket nyílt vízen tartóztattak fel a közelmúltban

Biztosat nem tudni, de a feltételezések szerint a menekülteket szállító két hajót Ausztráliától északnyugatra, az Indiai-óceánon tartóztatták fel, majd az utasok egy részét átadták a Srí Lanka-i haditengerészetnek. Családtagok beszámolóira hivatkozva a BBC azt írja, hogy az átadást követően mintegy tizenegy menekültet kínoztak meg a Srí Lanka-i hírszerzés emberei.

Menekültjogi szervezetek szerint azzal, hogy Ausztrália átadta a menedékkérőket, a nemzetközi jog súlyos megsértését követte el, ugyanis senkit nem lehet addig visszaküldeni, amíg nem vizsgálták meg a kérelmet, és azt, hogy hazájába visszatérve nem kerül-e veszélybe a testi-lelki épsége, valamint az élete.

Az Ausztrál Menekültügyi Tanács vezetője szerint „a menekültek számára ez életről és halálról szól. Különösen Srí Lankában, ahol múltja van a politikai erőszaknak, olyan, amilyet az ausztrálok el sem tudnak képzelni". A szigeten 2009-ig polgárháború dúlt a tamil lázadók és a colombói kormány között.

Az ausztrál kormány nem nyilatkozik az ügyben, nem tagadja, de nem is erősíti meg az értesüléseket. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága a hét elején jelezte, hogy igencsak aggasztónak tartja azt, ahogy Ausztrália bánik a menedékkérőkkel. Az utóbbi években több százan haltak meg a nyílt vízen átkelés közben.

Ausztrália az utóbbi időben igen keményen lép fel a menekültekkel szemben. Tony Abbott miniszterelnök kampányának egyik fontos pontja volt a menekülthelyzet rendezése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.