Kínozzák az afgán ellenőrzés alá került foglyokat

Titkos létesítményekben kínozzák az afgán erőknek átadott foglyokat, áll egy ENSZ-jelentésben. A NATO afganisztáni egységei 2014-ben vonulnak ki Afganisztánból, a biztonsági feladatok ellátását és a rabokat fokozatosan adják át az afgán erőknek.

Az afgán kézre adott foglyok harmadát megkínozták az afgán börtönökben, az afgán kémelhárítás pedig azért bántalmazza titkos létesítményekben a rabokat, hogy elkerüljék a nemzetközi közösség vizsgálódásait.

A vasárnap nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentésből arra lehet következtetni, hogy a biztonsági ellenőrzés átadása közel sem lesz egyszerű folyamat. A NATO szövetséges erői 2014-ben vonulnának ki, az előzetes tervek szerint az országban csak az afgán haderőt kiképző katonák maradnának. Az átmenet részeként már több száz fogoly került át az afgánok felügyelete alá, írja a Reuters.

A 2011 és 2012 októbere között készült interjúkból kiderül, hogy a megkérdezettek felét valamilyen formában megkínozták vagy bántalmazták. Az ENSZ afganisztáni missziója (UNAMA) 635 olyan foglyot kérdezett meg, akik az afganisztáni konfliktus miatt kerültek börtönbe. Az afgánoknak az utóbbi 12 hónapban átadott 79 fogoly közül például 25-en állították, hogy megkínozták őket. A dokumentum szerint a megkérdezett rabok beszámolói megbízhatóak.

Az Európai Unió közleményében kifejtette, hogy nagyon aggódnak a jelentés miatt, és felszólította az afgán kormányt, hogy az elkövetőket állítsák az igazságszolgáltatás elé. A jelentés azt is részletezi, hogy milyen kínzásoknak vetették alá a foglyokat: bottal és vascsövekkel ütötték őket, kitépték a körmeiket, elektrosokkot alkalmaztak náluk, és nemi erőszakkal, illetve kivégzéssel fenyegették őket. A mostani jelentés szerint egyébként az afgán titkosszolgálat (NDS) egyik tisztje is megerősítette, hogy kínozzák a foglyokat, és titkos létesítményeket is fenntartanak a rabok számára, hogy kikerüljenek a nemzetközi ellenőrzés alól.

Nem ez volt az első UNAMA-jelentés, amely az afgán fogva tartó intézetekben uralkodó állapotokat tárta fel. Kilenc börtön esetében az ISAF felfüggesztette az afgán foglyok átadását 2011 októberében, mikor kiderült, hogy az afgán biztonsági erők és az afgán titkosszolgálat által fogva tartott rabokat – köztük gyerekeket is – bántalmazták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.