Kinevezték az új szlovák külügyminisztert

Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn kinevezte országa új külügyminiszterét. Miroslav Lajcák egy ideig Szarajevóból irányítja északi szomszédunk diplomáciáját, bosznia-hercegovinai főmegbízotti posztjáért máris elindult a verseny.

Ivan Gasparovic szlovák államfő hétfőn kinevezte Miroslav Lajcákot az ország új külügyminiszterévé. Köszönetet mondott a posztjáról távozó Ján Kubisnak, aki a ENSZ genfi székhelyű Európai Gazdasági Bizottságának ügyvezető titkára lesz. Ezután az új tárcavezetőt arra kérte, hogy tapasztalt és nemzetközi tekintélyű diplomataként folytassa elődjének a munkáját, amelynek köszönhetően Szlovákia továbbra is megbízható partnere lesz az uniós tagországoknak és más államoknak.

A negyvenhat esztendős karrierdiplomata jelenleg az Európai Unió Bosznia-Herecegovináért felelős főmegbízottja. A pozsonyi Komensky Egyetem Jogtudományi Karán, majd a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében szerzett diplomát. Pályafutását 1991-ben Csehszlovákia moszkvai nagykövetségén kezdte majd a pozsonyi külügyminisztérium, később pedig a kormányhivatal irodavezetője lett. 1994-ben nevezték ki Szlovákia tokiói nagykövetévé, majd onnan Belgrádba került a szlovák nagykövetség élére. 2005-ben ő vezette George W.Bush és Vlagyimír Putyin pozsonyi találkozóját előkészítő bizottságot.Ezt követően Javier Solana uniós külpolitikai főmegbizott személyes kérésére felügyelte a montenegrói népszavazást, amelyben a Szerbiától való elszakadásról döntöttek. Közeli kapcsolatok fűzik őt Eduard Kukan volt szlovák külügyminiszterhez, aki az ENSZ főtitkárának Balkánért felelős különleges megbizottjaként tevékenykedett 1991 és 2001 között. Lajcák ekkor a személyes asszisztense volt.

Lajcák angolul, németül oroszul, szerbül és bolgárul beszél. Robert Fico mindenképpen karrierdiplomatát, a nemzetközi politikai életben ismert és elismert személyiséget keresett Ján Kubis helyére. Mikulás Dzurinda szlovák csúcsdiplomataként jellemezte az új szlovák külügyért, akinek azonban tudatosítani kell azt, amivel szerinte elődje is szembesült, hogy a fontos külpolitikai döntéseket sem a minisztériumban, hanem a pozsonyi kormányhivatalban hozzák meg – vélekedett a volt szlovák kormányfő.

Nem sok olyan diplomata van, mint Miroslav Lajcák új szlovák külügyminiszter, akinek három szolgálati kalapja van. Az elsőt az ENSZ-től, a másodikat az Európai Uniótól kapta, míg a harmadikat most adta neki kölcsön Robert Fico szlovák kormányfő. Az első két kalap magas rangú és igények nehéz nemzetközi diplomácia tisztségek jelképe. A most kapott harmadik kalap - a szlovák diplomácia vezetőjének kalapja, amelyet Ján Kubis javaslatára a szlovák kormányfőtől kapott. Ez a demokratikusan gondolkodó és tisztességes szlovák állampolgárok számára jó hír. Nem jó hír azonban az idegengyűlölő nacionalisták számára – idézi az MTI a Hospodárske noviny pozsonyi gazdasági napilap kommentárját.

Az újság emlékeztet Lajcák közelmúltban tett kijelentésére, miszerint nem fogadja el, hogy bárkik is Magyarországgal és a magyarokkal ijesztgessenek, és hogy a nemzetközi színtéren, valamint a kulisszák mögött nem hajlandó a szlovák politikusok butaságait magyarázgatni. "Lajcáknak a harmadik kalapból nem kell olyan csodákat és megoldásokat kihúznia, ahogy azt az első és a második kalap esetében kellett tennie. Elég, ha tartani fogja magát a kormány programnyilatkozatához, ahogy azt Kubiš az akkor még ismeretlen utódjának meghagyta. Fico kormányfőnek azonban azonnal és alapvető módon segítséget kell nyújtania Lajcáknak: ki kell dobálnia a koalíciós játék kártyái közül az összes hamis magyar kártyát. Azért, hogy a szlovák külügyi szolgálatnak a jövőben ne kelljen az európai diplomácia peremén mozognia, vagy regionális kalapocskát gyűrögetnie a kezében a magyarázkodó találkozókon. A miniszterelnökön múlik, hogy Lajčák harmadik kalapja is elegáns diplomáciai cilinderré váljon" – zárja kommentárját a pozsonyi lap.

A pozsonyi Pravda hírportálja úgy tudja, hogy az új tárcavezető egy ideig Szarajevóból irányítja majd a szlovák diplomáciát. Egészen addig, ameddig az illetékesek megtalálják utódját a bosznia-hercegovinai poszton, aki Hannes Swoboda osztrák politikus, Bertie Ahern ír exkormányfő vagy Chris Patten volt brit uniós biztos lehet - vélekedik a honlap munkatársa.

(POZSONY)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.