Orbánt fricskázta a cseh elnök

- Ez már a hatodik kormány, amelyet államfői tisztségemben kineveztem, és bízom benne, hogy komoly reformokba kezd. Szándékosan reformokról, s nem forradalomról beszélek, ahogy erről egy Csehországtól nem is nagyon távol fekvő országban beszélnek - mondta az új cseh kabinet kinevezésekor Václav Klaus.

Az ünnepélyes kinevezés után a miniszterek letették az alkotmány által előírt esküt. A kabinet élén Petr Necas miniszterelnök áll. Az új cseh kormánynak most harminc napja lesz arra, hogy programját a képviselőház elé terjessze, s bizalmat kérjen magának. "Ez már a 6. kormány, amelyet államfői tisztségemben kineveztem. Nagyon szeretném, ha ez a kinevezés lenne egyben az utolsó is. Bízom benne, hogy a kormány stabil lesz, mert olyan többséggel rendelkezik a képviselőházban, amilyennel a rendszerváltás után még egyetlen koalíciós kormány sem rendelkezett" - mondta Klaus az ünnepségen. Szerinte ez jó alap arra, hogy a kormány komoly reformokba kezdjen. "Szándékosan reformokról, s nem forradalomról beszélek. Nem vagyunk a kezdet kezdetén" - szögezte le a cseh államfő. Hozzátette: nincs szükség forradalomra - ahogy erről egy Csehországtól "nem is nagyon távol fekvő országban" beszélnek - hanem reformokra, s építeni kell az elődök munkájára is.

Bár Klaus nevet nem említett, helyi megfigyelők szerint nyilvánvalóan Magyarországra célzott. A cseh államfő a közelmúltban többször is nyíltan bírálta Magyarországot, például a kettős állampolgárság vagy a nemzeti összetartozás nyilatkozata miatt. Necas hangsúlyozta: a kormány tudatosítja felelősségét, s készen áll az előtte álló feladatok - az ország eladósodásának, a korrupciónak a megfékezése és a jogállamiság megerősítése - teljesítésére. "A koalíció mandátuma erős, s bízom abban, hogy az alapvető lépéseket meg tudjuk tenni" - húzta alá a kormányfő.

A jövőbeni cseh kormány legfőbb kiemelt feladatának a közkiadások rendbetételét, a közbeszerzési rendszer átláthatóbbá tételét, a korrupcióellenes harc szigorítását, az új munkahelyek létrehozását tartja. Az állami kiadások terén szigorú takarékossági intézkedéseket léptetnek életbe, néhány szférában csökkentik, illetve befagyasztják a fizetéseket. A cél az, hogy néhány év alatt Csehországnak kiegyensúlyozott költségvetése lehessen. A tervek szerint nem szüntetik meg, de jelentősen átalakítják az egészségügyi illetékek rendszerét, jelentősen lefaragják a szociális támogatásokat, s néhány éven belül az egyetemeken bevezetik a tandíjat. Kiemelt feladat a nyugdíjrendszer megreformálása is.

A koalíció megegyezett abban, hogy keresztülviszi a közvetlen államfőválasztást, és csökkenti a politikusok különféle kedvezményeit. A külpolitikában a kabinet továbbra is az Európai Uniót, a NATO-t és az Egyesült Államokat tekinti Csehország legfőbb partnerének.

A Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) hat, a TOP 09 pártnak öt, míg a Közügyeknek négy posztja van a kormányfővel együtt összesen 15 tagú kabinetben. Hosszabb idő után a cseh kormányban nincs egyetlen nő sem. A három koalíciós pártnak a 200 tagú képviselőházban együttesen 118 képviselője van, ami kényelmes többség.

A külügyminisztériumot Karel Schwarzenberg (TOP 09), míg a belügyminisztériumot Radek John (Közügyek) fogja irányítani. Mindketten - mint a koalíciós pártok elnökei - egyben kormányfőhelyettesek is. A védelmi miniszter Alexandr Vondra (ODS), s Miroslav Kalousek (TOP 09) a pénzügyminiszter. Az igazságügyi tárca élére visszakerült Jirí Pospísil (ODS), míg az ipari és kereskedelmi miniszteri bársonyszéket az ODS vezető gazdasági szakértője, Martin Kocourek foglalja el.

A kormány 15 tagjából ötnek van már miniszteri tapasztalata, míg tízen újoncok ebben a munkában.

Klaus és Necas a kinevezés után
Prága, 2010. július 13. Václav KLAUS cseh elnök (első sor, b), miután kinevezte az új cseh hárompárti jobbközép koalíciós kormányt, Petr NECAS kormányfővel (első sor, j) és az új kabinet tagjaival a prágai várban 2010. július 13-án. Az ünnepélyes kinevezés után a miniszterek letették az alkotmány által előírt esküt. Az új cseh kormánynak 30 napja van, hogy programját a képviselőház elé terjessze, s bizalmat kérjen magának. (MTI/EPA/FILIP SINGER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.