Kínai elnök: Fokozzuk az együttműködést Magyarországgal

Hszi Csin-ping (Xi Jinping) azt követően beszélt erről, miután fogadta a háromnapos útját záró Orbán Viktort.

Kína kész Magyarországgal közösen az együttműködés fokozására, köztük a pénzügyeket, a távközlést, az infrastruktúrát érintő, valamint a csúcstechnológiát képviselő területeken - hangoztatta Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök Pekingben, amikor csütörtökön fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt.

Az országos Népi Gyűlés Házában tartott megbeszélésen Hszi külön is méltatta Magyarországot, mint amely az elsők között nyújtott "értékes segítséget" országának az új Kína megalakulását követően. Mint mondta, a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt 65 évben, de különösen az utolsó tíz esztendőben a két ország viszonya jelentős fejlődésnek indult. Hszi kiemelte a kulturális, oktatási és a civil kapcsolatok fontosságát is, megjegyezve, hogy mindkét nemzet hosszú történelemmel és gazdag kultúrával büszkélkedhet.

Magyarország támogatja egy többpólusú világrend kialakulását, Kína békés fejlődését és nagy fontosságot tulajdonít Kína jelentős és konstruktív szerepének a világon - erről biztosította Orbán a kínai államelnököt. - Magyarország elismeréssel tekint Kínára a fejlődésben elért jelentős eredményei miatt, s úgy véli e sikerekhez annak az útnak a követése vezetett el, amelyet a kínai emberek az ország saját helyzetéhez igazítottan választottak - állapította meg a kormányfő. Mint mondta, a magyar fél nagy várakozással tekint a Kínával meglévő magas szintű együttműködés erősítése elé.

Orbán Viktort csütörtökön fogadta Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök-pártfőtitkár a pekingi Nagy Népi Csarnokban.
Peking, 2014. február 12. A hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök (j) a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2014. február 13-án. (MTI/Hszinhua/Pang Hszing-lej)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.