Kínai rendőrök lőttek tibetiekre

Tízen sérültek meg, mikor kínai rendőrök tüzet nyitottak tibeti tüntetőkre, akik a falu vezetőjének fogvatartása ellen demonstráltak – írja a BBC. Az eset kedden történt Szecsuán tartományban, az ország középső-nyugati részén, Tibet tartomány mellett.

A Free Tibet (magyarul Szabad Tibet) brit központú csoport tagjai szerint a falu vezetőjét hétfőn tartóztatták le a helyi hatóságokkal való veszekedés után. A csoport szerint a vita azért alakult ki, mert egy tánc társulat női tagjait sorozatos zaklatások érték egy ünnepségen, ahova a falu lakói rendelték őket, hogy magas rangú tisztviselők előtt lépjenek fel.

Az amerikai központú Nemzetközi Kampány Tibetért szintén tud egy vitáról, amiben hivatali korlátozásokat vezettek be egy hagyományos helyi lovas ünnepséggel kapcsolatban.

Miután a falu vezetőjét elvitték, egy csoport tibeti tiltakozásba kezdett.

Mindkét fent említett csoport úgy tudja, a rendőrök könnygázt használtak és tüzet nyitottak. A falu vezetőjének fia is a meglőttek között volt. Az aktivista csoportok szerint letartóztatások is történtek, néhányan pedig elmenekültek. Az esetet a kínai állami média nem jelentette.

A függetlenségi megmozdulások, és a szabad Tibet mozgalmak Tibetben és a tibetiek lakta területeken is veszélyesek. Mind ezekhez a területekhez való hozzáférés, mind pedig az információ erősen szabályozott. A kínai állami média néhány ilyen esetet közöl, de nem mindegyiket. Az esetek pontos dokumentációját aktivista csoportok igyekeznek számon tartani. 

Tavaly kínai rendőrök akkor nyitottak tüzet tibetiekre, mikor azok a Dalai Láma születésnapja alkalmából gyűltek össze.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.