Kínai óvodások vesztették életüket egy buszbalesetben

Tizenegy ember, köztük nyolc gyermek vesztette életét Kínában, miután az óvodásokat szállító túlzsúfolt kisbusz kisodródott és egy tóba csapódott.
A gyerekeket épp az óvodából szállították haza Huanban, amikor a kisbusz sofőrje egy keskeny – szalagkorláttal nem védett – útszakaszon elvesztette uralmát a jármű fölött, amely kisodródott, majd egy tóba csapódott. A Xinhua kínai állami hírügynökség szerint a kisbuszon legfeljebb heten utazhattak volna biztonságosan, ám a baleset idején nyolc gyerek, két tanár és a sofőr tartózkodott a járművön.

Az áldozatok családtagjai úgy nyilatkoztak a hírügynökségnek, hogy Huanban gyakran túlzsúfoltak az iskolabuszok. Kínában ez igen érzékeny téma, mivel az utóbbi időben több komoly baleset is történt. A közoktatástól elvont támogatások miatt számos iskola bezárt, és a falvakban élő diákoknak gyakran távoli városokba kell utazni, hogy iskolába járhassanak. Bár világos szabályok vannak érvényben a biztonságos közlekedést illetően, mégis gyakran zsúfoltak a gyerekeket szállító buszok – mutat rá a BBC

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.