Kína veszélyes provokációval vádolja Japánt

A kínai hadsereg rendkívül veszélyes provokációnak minősítette, hogy japán hajók és repülőgépek a múlt héten megzavarták a Csendes-óceánon tartott kínai éles hadgyakorlatot. Hasonlóképpen foglalt állást pénteken a külügyi szóvivő is.

Yang Yujun szerint  japán életek kerülhettek volna veszélybe. Úgy ítélte meg, hogy a helyszínen megjelenő japán  hajók és repülőgépek nem csak megzavarták a hadgyakorlatot, de veszélyeztették a kínai hajók és repülőgépek navigációját, ami a helyzet téves megítéléséhez és balesethez vezethetett volna. A Global Times című lap szerint a haditengerészet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetnek előre bejelentett időpontban végzett hadgyakorlatot a Csendes-óceánon, amikor \"japán hadihajók behatoltak a zónába, majd ott maradtak három napon át\". A kínai tájékoztatás szerint később japán hajók követték a kínai hadihajókat. A pekingi védelmi tárca az ügyben erélyes tiltakozását fejezte ki.

Tokióban úgy nyilatkoztak, hogy a kérdéses időpontban \"figyelmeztető és megfigyelő tevékenységet\" folytattak ugyan, de nem zavarták és nem akadályozták  a kínai hadgyakorlatot.

Az új kínai-japán viszály nem sokkal azt követően robbant ki, hogy a kínai védelmi minisztérium bejelentette, ha Japán betartja fenyegetését és lelövi Kína drónjait, azt Peking „háborús cselekménynek” tekinti majd.

Az éleződő feszültség alapvető oka továbbra is a kelet-kínai-tengeri szigetvita, amelynek lényege, hogy a lakatlan Tiaojü-szigeteket (japánul Szenkaku-szigetek) mindkét ország magáénak tekinti. Tokió azzal fenyegetőzik, hogy a Szenkaku-szigetek hovatartozásával kapcsolatban nem engedi a status quo megváltoztatását. Peking viszont azt állítja, hogy azt éppen Japán változtatta meg a korábbi helyzetet azzal, hogy tavaly októberben az öt szigetből hármat államosított.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.