Kína szerint a tibeti önégetők bűnözők és mentálisan betegek

A szecsuani Apa prefektúra vezetője, Vu Cö-kang szerint a dalai láma és csoportja áll a tibeti önégetők akciói mögött, akik a tibeti kérdést akarják napirenden tartani.

A kínai hatóságok azzal akarják hitelteleníteni a Kína politikája ellen protestáló tibeti önégetőket, hogy bűnözőnek és mentálisan betegnek nevezik őket, akik ráadásul a dalai láma befolyása alatt állnak.

Vu Cö-kang, a szecsuani Apa prefektúra vezetője nyomozásokra hivatkozva azt mondta, hogy az elkövetőket a dalai láma és a Tibet függetlenségéért harcoló szeparatista mozgalmak támogatják. Ezt az is bizonyítja, hogy az önégetők mind azt kiáltották tettük előtt, hogy „Szabad Tibetet!”, így egyértelmű, hogy a tibetiek lakta térségben az utóbbi hónapokban elkövetett akciók "hátulról irányított, egyértelmű politikai cselekmények".

A rendőrség arra a megállapításra jutott, hogy a felbujtók célja a káosz előidézése. – Az önégetések ösztönzésére még kárpótlási díjat is ígérnek – mondta Vu.

Hírügynökségi jelentések szerint Kínában az elmúlt egy évben több mint kéttucatnyi önégetés történt. Az önégetők között tibeti férfi és női szerzetesek és mások is voltak, több tizenéves fiatal és legutóbb egy négygyermekes anya gyújtotta föl magát. Peking csak néhány esetet ismert el, és szeparatista akcióknak tartja ezeket a cselekményeket, valamint azt állítja, hogy felbujtóik a tibeti kérdés napirenden tartásában érdekelt emigránsok.

A kínai hatóságok hitelteleníteni akarják a tibeti önégetőket, akiknek akciói mögött szerintük a dalai láma áll
ATTENTION EDITORS - VISUAL COVERAGE OF SCENES OF INJURY OR DEATH A woman throws a white scarf over Tibetan Buddhist nun Palden Choetso as she burns on the street in Daofu, or Tawu in Tibetan, in this still image taken from video shot on November 3, 2011 and released to Reuters on November 22. The 35-year-old Tibetan Buddhist nun burned herself to death on the public street earlier this month, the latest in a string of self-immolations to protest against Chinese religious controls over Tibet. REUTERS/Students For A Free Tibet via Reuters TV (CHINA - Tags: CIVIL UNREST SOCIETY RELIGION TPX IMAGES OF THE DAY) CHINA OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN CHINA. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.