Szétlőtt egy kínai teherhajót az orosz határőrség

Kína magyarázatot követel Oroszországtól arra, milyen körülmények között süllyedt el New Star nevű teherhajója és veszett oda annak hét kínai tengerésze szombaton a Japán-tenger orosz felségvizein.

Korábbi hivatalos moszkvai közlés szerint az orosz határőrség tüzet nyitott a hajóra, miután kudarcot vallott a megállítására tett minden kísérlet. Volt olyan korábbi jelentés, amely szerint a hajó japán tulajdonban volt. "Kína tiltakozott az orosz félnél. Reméljük, hogy folytatódik a keresés és a mentés az eltűnt matrózok után, és hogy mihamarabb tisztázzák az (incidens) okát" - közölte csütörtöki sajtóértekezletén a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

A China Daily című, angol nyelvű hivatalos kínai napilap idézett egy kínai nyelvű lapot, amely viszont egy orosz újságra hivatkozva írta, hogy a New Star hét kínai matrózát eltűntként tartják számon, amióta a hajóra egy orosz hadihajóról leadtak legalább 500 lövést, majd a kínai teherszállító elsüllyedt.

Hivatalos orosz közlés szerint a Sierra Leone-i zászló alatt hajózó New Start a hónap elején csempészés gyanújával fogva tartották Nahodka kikötőjében, majd a hajó február 12-én gyakorlatilag megszökött a fogságból, és gyors tempóban a kínai felségvizek felé tartott. Az orosz hatóságok megpróbálták megállítani a hajót, de az nem állt meg, ezért az orosz felségvizek határánál a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) területi határőr-igazgatóságától kapott parancsra kénytelenek voltak célzott lövéseket leadni a New Star orr- és farrészére, ahol a hivatalos közlés szerint nem tartózkodtak emberek, és nincsenek lakóhelyiségek.

A lövések hatására a New Star megállt, s az orosz hajók kíséretében visszaindult Nahodkába. Több mint 36 órán át haladt az orosz kísérettel, amikor a február 15-ére virradó éjszaka viharba került, és süllyedni kezdett. A kapitány két felfújható mentőcsónakba parancsolta a hat indonéziai és tíz kínai állampolgárból álló, 16 főnyi legénységet. Egy orosz mentőhajó a fedélzetére vette az egyik csónak utasait, de a másikat üresen találták meg.

Az orosz hatóságok azt vizsgálják a New Star pusztulása kapcsán, hogy nem az orosz hajókról leadott lövések vezettek-e a hajó süllyedéséhez - közölték csütörtökön az orosz hírügynökségek, hozzátéve, hogy a hatóságok beszüntették az eltűnt kínai matrózok keresését.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

 

 

A Sierra Leone-i zászló alatt hajózó kínai New Star teherhajó
A Sierra Leone-i zászló alatt hajózó kínai New Star teherhajó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.