Kína lecsapott a tibeti aktivistákra

Pénteken hetven olyan aktivistát vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint arra buzdítottak embereket, hogy önmaguk felgyújtásával tiltakozzanak a kínai uralom ellen.

Tibetben november óta van új kínai vezetés, amely a nemzetközi bírálatok ellenére ugyanúgy a kemény kéz politikáját követi a tiltakozókkal szemben, mint elődje. A 70 tibeti aktivistát egy ennek keretében indult hatósági akció keretében vették őrizetbe a Tibet mellett lévő Qinghai tartományban; az őrizetbe vettek közül tizenkét aktivista ellen vádat is emeltek – derül ki a Xinhua hírügynökség jelentéséből.

Tibetben az elmúlt hónapok alatt egyre több a tüntetés és a tiltakozó akció a kínai uralom ellen. Ezeknek az akcióknak a száma főleg azóta nő, hogy novemberben a kommunista párt kijelölte az ország leendő vezetését – írja a Guardian. A tiltakozás elterjedt formája szerint az aktivisták felgyújtják magukat; 2009 óta közel száz tibeti szerzetes, apáca és laikus vesztette életét így. Peking Tibet szellemi és vallási vezetőjét, a dalai lámát és „külföldi erőket” vádol felbujtással a kínhalálra.

Csütörtökön a Voice of America rádió külön közleményben utasította el, hogy önmaguk felgyújtását sugallná a tibetieknek. Ezzel Kínában az állami média vádolta meg az amerikai csatornát. Az ügyben megszólalt a washingtoni külügyminisztérium. Victoria Nuland szóvivő szerint az Egyesült Államokat aggasztja, hogy Kínában nem foglalkoznak a tibeti sérelmekkel, és felszólítja a pekingi vezetést, hogy bocsátkozzon érdemi tárgyalásokba a dalai lámával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.