Kína ellenzi a katonai provokáció minden formáját

Kína ellenzi a katonai provokáció minden formáját a Koreai-félszigeten - idézi Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök Moszkvában elhangzott szavait a kínai sajtó csütörtökön.

Ven ezt a Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott megbeszélésein jelentette ki, megerősítve, hogy országa elkötelezett a béke és a stabilitás fenntartásában a félszigeten. Ennek szavatolásához és a nukleáris leszereléshez nélkülözhetetlennek nevezte a hatoldalú tárgyalásokat. A kínai kormányfő a "jelenlegi súlyos és bonyolult helyzetben" önmérsékletre szólított fel, és úgy vélte, hogy a nemzetközi közösségnek többet kell tennie a feszültség oldásáért.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szerda este közleményben szólította fel a két Koreát a párbeszédre, hogy a "megelőzhetők legyenek a hasonló incidensek".

Kína szoros figyelemmel kíséri a fejleményeket, sajnálatosnak tartja, hogy az esetnek áldozatai voltak és vagyoni kár keletkezett; aggódik a helyzet miatt - húzta alá Hung Lej (Hong Lei). Peking mindkét felet nyugalomra és önmérsékletre inti és mielőbbi párbeszédet szorgalmaz. Kína minden olyan cselekményt ellenez, amely veszélyezteti a békét és a stabilitást, a viták tárgyalásos megoldásának a híve - szögezte még le Hung azzal, hogy Kína kész közreműködni a helyzet rendezésében.

A kínai sajtó csütörtökön részletesen ismerteti a szerdai észak koreai külügyi szóvivői közleményt, miszerint a támadásra önvédelemből került sor azután, hogy Phenjan többször figyelmeztette déli szomszédját: ha az előző nap kezdett hadgyakorlata során tengeri területén csapódnak be lövedékek, arra válaszolni fog.

A közlemény szerint Dél-Korea ennek ellenére lőtte a térséget, amivel "nyíltan provokálta" a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK). "Amennyiben a KNDK nem válaszolt volna, akkor az azt jelentette volna, hogy a Jonpjong-sziget Dél-Korea vizeihez tartozik" - húzta alá a szóvivő, aki az Egyesült Államokat és más nemzetközi szervezeteket az igazság elferdítésével vádolt, s szerinte azok csak "olajat öntenek tűzre".

A kínai lapokban közölt térképek bemutatják mind a Dél-Korea, mind az Észak-Korea által meghatározott, egymással nem egyező tengeri határvonalakat. A Hszinhua hírügynökség összeállításában megjegyzi, hogy Dél-Korea egyoldalúan határozta meg öt sziget hovatartozását érintő tengeri határát, s ezt Phenjan sosem ismerte el. A két, lényegében hadban álló ország hadihajói a tengeren eddig három alkalommal: 1999-ben, 2002-ben és 2009-ben kerültek közvetlen konfliktusba egymással.

Az észak-koreai tüzérség kedden ágyúzta a Koreai-félszigettől nyugatra, a két Korea vitatott tengeri határának közelében húzódó dél-koreai Jonpjong-szigetet. A támadásban legkevesebb két dél-koreai tengerész és két polgári személy meghalt, több mint egy tucatnyian megsebesültek, és épületek égtek le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.