Kína durván cenzúráz a Tienanmen-évforduló alkalmából

Cenzúrát vezettek be a kínai hatóságok szerdán a Tienanmen téri megtorlás 20. évfordulójáról szóló információkra az interneten és elérhetetlenné tették a külföldi televíziókat is a hazai nézők számára.

A kínai internetezők nem tudtak kapcsolódni a Microsoft több szolgáltatásához, köztük a Bing keresőjére és levelezőprogramjára, a Hotmailre, valamint a kínai városi fiatalok körében is nagy népszerűségnek örvendő Twitter közösségi portálra. Ezen kívül kiiktatták a BBC kínai nyelvű adását, továbbá a CNN és a francia TV 5 Monde kínai vételét is.

Egyes internetes fórumokon, mint például a DoNewson azért félszavakkal és szójátékokkal felidézték az eseményeket a látogatók. Utaltak például a "harmonizálás" kifejezésre, amelyet a pekingi rendszer használ a cenzúrázás helyett. Az egyik látogató például azt javasolta, hogy a Binget nevezzék "folyami ráknak", amelyet kínai nyelven ugyanúgy ejtenek, mint a "harmónia" szót, csak más hangsúlyokkal, mások "grandiózus nagy falról" beszéltek. A Google-on ugyanakkor láthatók voltak az 1989. június 4-re virradó éjszaka kezdődött véres megtorlás fotói.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) párizsi központú nemzetközi sajtójogvédő szervezet közleményében elítélte a kínai kormány által nevezetett "brutális cenzúrát.". "A fiatal kínaiak nagy része nem is tud az eseményekről, annyira fenntartották a titkolózást az elmúlt 20 évben" - állt a kommünikében.

A kínai hatóságok az elmúlt napokban megerősítették a biztonsági intézkedéseket Pekingben a Tienanmen téren és környékén, fokozták az ellenzékiek ellenőrzését az évforduló közeledtével. Megtiltották a Kínába akkreditált külföldi újságíróknak is, hogy filmezzenek a világ legnagyobb közterén.

 

Kínai katonák felügyelnek a rendre a turistákkal teli pekingi Tienanmen téren  2009. június 3-án, a pekingi diáktüntetés leverésének 20. évfordulója előtti napon. A demokráciát követelő diákok hat héten át tartották megszállva a Tienanmen teret, miel
Kínai katonák felügyelnek a rendre a turistákkal teli pekingi Tienanmen téren 2009. június 3-án, a pekingi diáktüntetés leverésének 20. évfordulója előtti napon. A demokráciát követelő diákok hat héten át tartották megszállva a Tienanmen teret, miel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.