Kína nem siette el, csak most indította el a kórházhajóját a Fülöp-szigetekre

Kínát sok kritika érte, amiért lassan reagált a Fülöp-szigeteket sújtó tájfunra. Közel két héttel a katasztrófa után jelentették be, hogy az egyik legmodernebb, kórházi feladatok ellátására alkalmas hajójukat küldik a térségbe.

Kínát sok kritika érte, amiért lassan reagált a Fülöp-szigeteket sújtó tájfunra. Közel két héttel a katasztrófa után jelentették be, hogy az egyik legmodernebb, kórházi feladatok ellátására alkalmas hajójukat küldik a térségbe. A külügyminisztérium kedden közölte, hogy elindítják a hajót, az állami tévé pedig arról adott hírt, hogy megérkezett az első segélyszállítmány a tájfun által leginkább sújtott területekre. A "Peace Ark" nevű hajó háromszáz kórházi ággyal van felszerelve, nyolc műtő van rajta, és száz orvos, illetve ápoló tartozik a személyzethez – írja a Reuters.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint a Haiyan tájfun halálos áldozatainak száma túllépte a négyezret. A szerda reggeli hatósági összesítés szerint a szigeteket november 8-án elérő trópusi vihar összesen legalább 4011 emberéletet követelt, a sérültek száma meghaladja a 18 ezret. 1602 embert pedig még keresnek.

Egyelőre nem tudni, hogy a "Peace Ark" mikor érkezik meg a Fülöp-szigetekre, de a kínai külügyi szóvivő kijelentette, hogy minél hamarabb útnak fogják indítani. Hozzátette, Kínát mindig is foglalkoztatta a Fülöp-szigeteki tájfun, és mentőcsapatokat is küldenek majd. A Global Times angol nyelvű kínai lap már múlt héten azt sürgette, hogy vezényeljék a Fülöp-szigetekre a hajót, a külföldi kommentátorok pedig élesen kritizálták Kínát a lassúsága miatt, és többen megjegyezték, hogy Peking nem volt éppen nagylelkű. A késlekedés oka egyébként az is lehet, hogy Kína és a Fülöp-szigetek között az utóbbi hónapokban egyre feszültebbé vált a viszony néhány dél-kínai-tengeri sziget hovatartozása miatt.

Kína, a világ második legnagyobb gazdasága, először azt közölte, hogy 200 ezer dollárt ajánl a Fölüp-szigeteknek, majd ezt az összeget feltornázta 1,6 millió dollárra. Vasárnap pedig bejelentette, hogy a mentő- és orvoscsapatok készen állnak az indulásra. Kedden a CCTV szerint már megérkezett az a repülő is, ami rengeteg sátrat és takarót szállított a rászorulóknak. Ezzel szemben az Egyesült Államok ötven hajót és repülőgépet mozgósított, a térségbe küldte a George Washington repülőgép-hordozó anyahajót is, és összesen 37 millió dollárt ajánlott fel humanitárius célokra. 

A pusztító vihar után milliók váltak földönfutóvá. Az ENSZ egy illetékese szerdán közölte, hogy a szervezet már kétmillió emberhez juttatta el sikeresen segélyeit a tájfun sújtotta övezetben, de további 2,5 millió embernek még sürgős szüksége van élelmiszerre és ivóvízre.

Szemben a döbbenetes pusztítással
A boy who was wounded by flying debris due to Super Typhoon Haiyan stays at the ruins of his family's house in Tacloban city November 10, 2013. Haiya, one of the most powerful storms ever recorded killed at least 10,000 people in the central Philippines province of Leyte, a senior police official said on Sunday, with coastal towns and the regional capital devastated by huge waves. Super typhoon Haiyan destroyed about 70 to 80 percent of the area in its path as it tore through the province on Friday, said chief superintendent Elmer Soria, a regional police director. REUTERS/Erik De Castro (PHILIPPINES - Tags: DISASTER ENVIRONMENT TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.