Kína és Vietnam már a béke felé halad

A két ország képviselői hétfőn elfogadtak egy már létező határvita-rendezési mechanizmust a Dél-kínai-tengeren évek óta fennálló területi vitájuk megoldása érdekében.
A feszültségek májusban újultak ki a térségben, miután Kína egy fúrótornyot telepített a kettejük által egyaránt magáénak követelt ásványkincsekben gazdag felségvizekre. Ez tengeri összecsapásokhoz és erőszakos Kína-ellenes tüntetésekhez is vezetett Vietnamban.

A kínai államtanács tagja és a kínai külpolitika legmagasabb rangú vezetője, Jang Csie-cse (Yang Jiechi) és a vietnami külügyminiszter, Pham Binh Minh ez ügyben Hanoiban folytatott tárgyalásokat. Az eseményről a kínai külügyminisztérium képviselője a Reutersnek elmondta, hogy végre sikerült megállapodásra jutniuk a felségvizek problematikájának megoldásával kapcsolatban. A két magas rangú képviselő ezúttal szívélyes légkörben folytatott egymással párbeszédet, ami éles ellentétben áll a legutóbbi találkozójukon lezajlott incidenssel. Ekkor ugyanis Jang megvádolta vietnami partnerét, hogy túl nagy felhajtást csinált a két ország közötti vitából, ami az 1979-es határkonfliktus óta nem tapasztalt mértékben rombolta a felek viszonyát.

A kínai-vietnami kapcsolatok augusztus végén kezdtek enyhülni, amikor Vietnam olyan országokkal kezdett tárgyalni, amelyeknek szintén területi vitájuk van Kínával. Ide sorolható a Fülök-szigetek és a legnagyobb kínai befektető Japán, amely állam hajókat és radareszközöket fog a vietnami parti őrség rendelkezésére bocsátani.

Vietnam számára jelentős eredmény a védelmi típusú kapcsolatának javulása a korábbi ellenfelével, az Egyesült Államokkal. Az október 2-ai amerikai döntés értelmében lazítanak a Vietnam ellen három évtizede érvényben lévő fegyveres embargón, ez pedig a vietnami parti őrség megerősödésével és fegyverek adás-vételével járhat.

A közelmúltban a kínai és vietnami vezetők az Ázsia-Európa csúcstalálkozó keretében folytattak megbeszéléseket Olaszországban, ahol megegyeztek abban, hogy lépéseket tesznek a tengeri vitájuk megoldása felé.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott közleményben olvasható, hogy a vietnami-kínai kapcsolatok folyamatosan javulnak, továbbá mindkét fél érdekelt a béke, stabilitás és prosperálás elérésében.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.