Már hárommillió ember keresi a maláj repülőgépet

A kutatást a fél világra kiterjesztették, Kazahsztán és Ausztrália között bárhol lehet az eltűnt gép.

Saját területén is kutatásokat kezdett Kína, hátha nyomára bukkan a tíz nappal ezelőtt eltűnt malajziai utasszállító repülőgépnek.

A Malaysia Airlines Boeing 777-es gépét, amelyről eredetileg azt feltételezték, hogy a Maláj-félsziget térségében tűnt el, az északi légifolyosó térségében keresik Kínában – idézte a pekingi sajtó az ország malajziai nagykövetét, aki kedd reggel tartott tájékoztatót Kuala Lumpurban.

Huang Huj-kang bejelentette, hogy a hatóságok a repülőn utazó valamennyi kínai állampolgár esetében megvizsgálták személyes körülményeiket, hátterüket, és egyikük esetében sem találtak arra utaló jelet, hogy terrorista kapcsolatai lennének. Sem magánszemély, sem szervezet semmiféle bejelentést, követelést nem fogalmazott meg az eltűnt géppel kapcsolatban.

Huang közölte, hogy az eltűnéstől számított tizedik napon a kutatást egy olyan kínai területet is érintő folyosóra összpontosítják, amely a gép lehetséges útvonala lehetett, és amelynek végén akár le is szállhatott. Az általa említett két lehetséges útvonal közül az egyik Thaiföld északi részétől Kazahsztánon és Türkmenisztánon át vezet, míg a másik Indonézia és az Indiai-óceán déli része között húzódik. Azaz a feltételezések szerint a gép Kazahsztán és Ausztrália között bárhol lehet, a kutatást is erre a hatalmas területre terjesztették ki.

A nagykövet óvatosan fogalmazott, amikor a malajziai hatóságok munkáját minősítette, azt hangsúlyozta, hogy a maláj kormány nem rendelkezik a megfelelő adottságokkal, technikával és gyakorlattal ilyen helyzetek kezelésére, de, mint mondta, "megtesznek minden tőlük telhetőt". Az értesülések, félinformációk és szóbeszéd keveredése miatt kialakult helyzetet kaotikusnak nevezte. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mivel bűnügyi nyomozás is folyik, egyes információk nem publikusak.

Peking a napvilágra került új információk hatására jelentős mértékben változtatott eddigi kutatási stratégiáján, keresőhajói és helikopterei két ellentétes irányban is kutatnak – ezt a kínai fővárosban lévő tengeri kutató- és mentőközpontban jelentették be szintén helyi idő szerint kedd reggel. A csapatok rugalmasak, feladatukat a folyamatosan módosuló információknak megfelelően alakítják.

A malajziai légitársaság gépének keresése továbbra is kiemelt feladat - állapította meg Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, aki hétfőn maga is arra kérte Kuala Lumpurt, hogy időben adja tovább a rendelkezésre álló pontos és átfogó információkat. "Nem fogjuk feladni, amíg egy csekély esély is van (arra, hogy a gépet megtaláljuk)" – jelentette ki Li, amikor telefonon beszélt maláj kollégájával, Najib Razakkal. Arról is beszámolt, hogy tíznél több tíz hajót, repülőgépeket mozgósítottak, továbbá 21 műhold is támogatja a keresést.

A South China Morning Post című hongkongi lap keddi számában arról számolt be, hogy az amerikai kormánnyal is kapcsolatban álló DigitalGlobe műholdszolgáltató több mint 3 millió civil önkéntest vont már be a keresésbe, folyamatosan kiadott, összesen mintegy 24 ezer négyzetkilométert lefedő digitális felvételeinek alapos ellenőrzésébe.

A Malaysia Airlines március 8-án Kuala Lumpur és Peking között közlekedő MH370-es járatán 227 utas és 12 fős személyzet tartózkodott, köztük 154 kínai. Az egyébként egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy gép "lerepül a térképről" és nem valami megmagyarázhatalan jelenség, ha egy repülő eltűnik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.