Kim Dzsong Un megszólalt

Katonai parádéval ünnepelték Kim Ir Szen 100. születésnapját Phenjanban, ahol egy új fegyvert is bemutattak. Kim Dzsong Un először beszélt nyilvánosan, az erős vezető képét mutatta, aki képes szembeszállni a Nyugattal.

Phenjan főterén nagyszabású katonai parádéval ünnepelték a centenáriumot. Itt tartotta meg beszédét Kim Dzsong Un, aki mind nagyapját, Kim Ir Szent, mind apját, Kim Dzsong Ilt éltette beszédében. A legnagyobb meglepetés azonban maga a beszéd volt. Kim Dzsong Il ugyanis állítólag 17 éves uralma alatt csak egyszer beszélt nyilvánosan úgy, hogy azt rögzítették is, ráadásul az is csak egy mondat volt. Emellett a fiatal vezetőnek teljesen más stílusa van, a katonai parádé után nevetgélt és viccelődött is az őt körülvevő tisztekkel. Egyesek a viselkedéséből és a beszédéből arra következtettek, hogy Kim Dzsong Un példaképe inkább Kim Ir Szen lesz. A fiatal vezető – akiről nem tudni pontosan, hogy hány éves, állítólag a húszas évei vége felé jár – körülbelül húsz percig beszélt, a közönség végig tapsolt.

Észak-koreai katonák várják a parádét
A soldier wearing military medals joins thousands of soldiers taking part in a ceremony, attended by North Korea leader Kim Jong-un, at a stadium in Pyongyang April 14, 2012, one day before the centenary of the birth of North Korea founder Kim Il-sung on Sunday. REUTERS/Bobby Yip (NORTH KOREA - Tags: POLITICS MILITARY)

Kim Dzsong Un hangsúlyozta, hogy továbbra is a fegyverkezést fogják előtérbe helyezni. Ugyan a biztonság nagyon fontos, a nemzeti büszkeség még fontosabb. A fiatal vezető kijelentette azt is, hogy vége van azoknak az időknek, amikor országát nukleáris fegyverekkel lehetett megfélemlíteni. – A fegyveres technológia fejlesztése nem lehet az „imperialisták” monopóliuma. Mindent meg kell tennünk azért, hogy megerősítsük a nép hadseregét – mondta az elég monoton hangon beszélő Kim Dzsong Un, aki beszédében üdvözölte azokat a Dél-Koreában és a világ többi pontján élő honfitársait, akik a két nemzet egyesítésén és gazdagodásán munkálkodnak, és megígérte, hogy ő is mindent meg fog tenni Korea újraegyesítéséért. A beszédben érintette a gazdaságot is, erről elmondta, hogy nagyszabású fejlesztéseket szeretne, és javítaná ez emberek életminőségét is. (Észak-Koreában az 1990-es évek közepe óta válságban van a gazdaság, az ország jelentős mennyiségű élelmiszersegélyre szorul.)

A japán Shizuoka Egyetem észak-koreai szakértője, Hajime Izumi szerint a beszéddel Kim Dzsong Un jó benyomást keltett mind az emberek, mind a világ szemében. Az új vezető megmutatta, hogy viszonylag jól tud beszélni, és ez még annál is fontosabb, hogy mit mondott.

Az ünnepség és a parádé előtt két nappal Észak-Korea rakétája lezuhant, ez pedig nagy kudarcot jelentett az új vezetésnek. A katonai felvonulással azonban bizonyították, hogy az országnak még mindig jelentős fegyverarzenálja van. Ráadásul a parádén egy új fegyvert is bemutattak. A BBC tudósítója szerint a fegyvert a legnagyobb teherautó vitte, de álcázva volt, ezért pontosan nem lehet tudni, hogy mi az.

– Nemcsak modell volt, úgy nézett ki, mint egy interkontinentális ballisztikus rakéta – mondta egy japán katonai szakértő. Egy dél-koreai, rakétákkal foglalkozó tudós szerint azonban az eszköz inkább középhatótávolságú ballisztikus rakétának tűnt. Az elemzők már egy ideje gyanítják, hogy Észak-Koreának van egy, a péntekinél nagyobb rakétája is. Múlt héten ugyanis egy nemzetközi újságírócsoportot is bevittek a fellövés helyszínére, és a fotók alapján a kilövőállvány egy nagyobb rakétának is megfelel. Ugyan azt nem tudni, hogy milyen fegyverről van szó, az azonban biztos, hogy Észak-Korea a kudarc után sem hagy fel a fegyverkezéssel.

Dél-Koreában is "megünnepelték" Kim Ir Szen századik születésnapját: tíz hőlégballonnal körülbelül kétszázezer röplapot juttattak át a határon. A röplapok arra hívják fel a figyelmet, hogy amíg Észak-Korea rakétákkal kísérletezget, addig az emberek éhen halnak az országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.