Kim Dzsong Il fia folytatja a dinasztiát

Észak-Korea vezére utódot keres. A legfrissebb hírek szerint harmadik fia, Un lenne az új diktátor. Korábban a legidősebb fiú, Nam nevét emlegették, mint lehetséges elnököt. Azok a híresztelések, hogy a mostani vezető három gyermekének egyikét fogja megnevezni utódjának, azóta tartják magukat, hogy ő hagyományt teremtő módon megörökölte a hatalmat apjától, az országot alapító Kim Ir Szentől.

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető harmadik fiát jelölte ki utódjának, és erről értesítette a kommunista pártot - írta csütörtöki jelentésében a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A 24 éves Kim Dzsong Un jelölése teljesen váratlanul érte a kommunista párt magas rangú tisztségviselőit. Az értesülés szerint a "Kedves Vezető" január 8-án utasítást adott ki, amelyben fiát utódjának nevezte meg a Koreai Munkapárt élére.

Kim Dzsong Il egy e heti gyárlátogatáson. Hamarosan átadja a stafétát?
Kim Dzsong Il egy e heti gyárlátogatáson. Hamarosan átadja a stafétát?

A Szedzsong dél-koreai egyetem egyik szakértője ésszerű választásnak nevezte Kim Dzsong Un jelölését. Szerinte megvannak a vezetéshez szükséges képességei és a hatalom megszerzéséhez szükséges akarata, a három fiú közül ráadásul ő a legképzettebb, aki az országot a nehéz időkben irányíthatja.

Egy másik jelentés szerint ugyanakkor Kim Dzsong Il legidősebb fia - Kim Dzsong Nam - léphet apja örökébe, s ez mutatja azt a bizonytalanságot, amely a jövő hónapban a 67. életévét betöltő államfő utódlását övezi. A legidősebb fiú sokáig favorit volt a tisztségre, míg 2001-ben kiesett apja kegyeiből, miután fülön csípték, amint hamis útlevéllel próbált belépni Japánba. Akkor azzal magyarázta cselekedetét, hogy csak a tokiói Disneylandre volt kíváncsi. A Jomiuri Simbun című japán napilap csütörtökön internetes oldalán azt írta amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy a legidősebb gyerek névleges államfői tisztséget kapna.

Azok a híresztelések, hogy a mostani vezető három gyermekének egyikét fogja megnevezni utódjának, azóta tartják magukat, hogy ő hagyományt teremtő módon megörökölte a hatalmat apjától, az országot alapító Kim Ir Szentől.

Az utódlással kapcsolatos kombinációk tavaly augusztusban újabb fordulatot vettek, amikor egyes jelentések szerint szélütés érte Kim Dzsong Ilt. A vezető nem is jelent meg a szeptember 9-i nagy díszszemlén, amelyen az észak-koreai kommunista rendszer fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték. A dél-koreai hatóságok szerint Kim Dzsong Ilt megoperálták, de felépülőben van, és még mindig az ő kezében összpontosul a hatalom. Phenjan határozottan cáfolta, hogy a "Kedves Vezető" egészségével kapcsolatban bármilyen gond merült volna fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.