Kim Dzsongunnal nézhet moszkvai parádét Áder János

Az észak-koreai vezető elfogadta az orosz elnök meghívását a II. világháború lezárásának hetvenedik évfordulója alkalmából tervezett moszkvai rendezvényre. Kim Dzsongun hatalomba lépése óta nem járt külföldön, ez lesz az első alkalom, hogy elhagyja a kommunista országot.

Kim Dzsongunon kívül a világ országainak további huszonöt vezetője vesz majd részt az oroszországi ünnepségen május 9-én. Hetven éve ekkor győzedelmeskedtek a szovjet csapatok a náci Németország felett, véget vetve a II. világháború európai harcainak.

Daily Mail értesülései szerint Észak-Korea még nem kommentálta, hogy vezetőjük Moszkvába utazik, de a hírt megerősítette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A május kilencedikei ünnepségen hagyományosan nagy katonai parádét tartanak a Vörös téren. Az eseményre több nyugati vezetőt is vártak, de legtöbbjük a kelet-ukrajnai konfliktus miatt visszautasította az orosz elnök meghívását.

Angela Merkel német kancellár is úgy döntött, hogy távol marad a megemlékezéstől, de tett némi engedményt az orosz elnöknek azzal, hogy Moszkvába látogat, és egy másik rendezvényen találkozik Putyinnal.

A világháború lezárására emlékező moszkvai rendezvényen várhatóan részt vesz majd Norvégia, Görögország, Csehország és több Balkán ország vezetője is. Vlagyimir Putyin budapesti látogatásán Áder Jánost is meghívta az ünnepségre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.