Srí Lanka: Kilép a kormányból a legnagyobb muszlim párt

Srí Lanka legnagyobb muszlim politikai ereje, a Muszlim Kongresszus (MC) vasárnap bejelentette, hogy elhagyja Mahinda Rajapaksa elnök táborát, hogy az ellenzék jelöltjét támogassa a jövő januári elnökválasztásokon.

A párt vezetője, Rauf Hakeem szintén lemondott a kormányban betöltött igazságügyi tárca vezetői posztjáról. Korábban több mint 20 törvényhozó és miniszter hagyta el Rajapaksa kormányát, hogy az ellenzéket támogassa.

Ameer Faaiz, a muszlim párt egyik képviselője elmondta, hogy a jelenlegi kormány intoleráns a vallási kisebbségekkel szemben, ezért távoznak a kabinetből. Srí Lanka többségében buddhista vallású, a muszlimok a legnagyobb kisebbség a szigetországban.

A képviselő hozzátette, hogy a kilépés előtt konzultáltak szavazóikkal, akik támogatták a Rajapaksa-kormányból való távozásukat, és az ellenzéki politizálásukat.

Az AP hírügynökség megemlíti, hogy júniusban a Srí Lanka-i buddhista ultranacionalisták támadást követtek el a muszlim közösség ellen. Az incidensben három ember meghalt, többen megsérültek. Az országban a Tamil Tigris felkelők elleni polgárháború 2009-ig tartott, ennek utóhatásaként többször történt támadás a szigetországban.

A Rajapaksa-kormányt több kritika érte az elmúlt években, amiért fedezi a szélsőséges buddhista csoportokat, és szemet huny a muszlimokat ért erőszak felett. Az bűncselekményekkel vádolt buddhista Bodu Bala Sena szervezet Rajapaksát támogatja a januári elnökválasztásokon.

Az ellenzéki oldalon Sirisena, a Rajapaksa-kormány egykori egészségügy-minisztere indul az elnöki székért. A jelenlegi Srí Lanka-i vezetés 2005 óta van hivatalban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.