Kijev nem kér az európai segítségből

Elfogadhatatlannak nevezte az Ukrajna belügyeibe való külföldi beavatkozást Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökön közvetített tévéinterjújában. Eközben teljesült az ellenzék egyik követelése, a parlament ugyanis megszavazta a EU-párti tüntetések résztvevőinek mentesítését a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

„Kategorikusan ellenzem azt, hogy bárki idejöjjön bármely országból és arra akarjon tanítani bennünket, hogyan éljünk” – szögezte le Janukovics, utalva azokra a külföldi politikusokra, akik ellátogattak a Függetlenség terén, a Majdanon zajló EU-integrációt és hatalomváltást követelő demonstrációkra.

Az ukrán külügyminisztérium az elnöki interjú után nem sokkal hivatalos közleményben szögezte le, hogy Ukrajna külföldi közvetítés nélkül maga kívánja rendezni „belpolitikai életének problémás kérdéseit”. A tárca felszólította a külföldi államokat, hogy ne avatkozzanak be az ukrajnai belpolitikai folyamatokba, maradjanak objektív és pártalan megfigyelők, továbbá „tanúsítsanak önmérsékletet” nyilvános helyzetértékeléseikben.

Az ország integrációs irányvonaláról szólva Janukovics a tévéinterjúban kijelentette, hogy nem zárja ki egymást Ukrajna európai uniós közeledése és a Moszkva irányította vámszövetség tagországaival történő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak helyreállítása. Janukovics az EU-párti demonstráció november 30-án történt brutális rendőri szétoszlatása ügyében független és alapos vizsgálatot ígért. Hangsúlyozta, ő maga is tudni akarja, kik a felelősök. Állítása szerint az ország vezetése nem érdekelt abban, hogy a demonstrációkon konfliktusok és provokációk történjenek. 

Mindeközben a parlament nagy többséggel elfogadta azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely szerint mentesülnek a büntetőjogi felelősség alól az Ukrajna európai integrációjáért folyó demonstrációkon való részvételért vád alá helyezett tüntetők. Janukovics elnök maga javasolta múlt pénteken, az ellenzék részvételével tartott nemzeti kerekasztal-megbeszélésen, hogy részesüljenek amnesztiában az EU-párti tüntetők. Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetője éppen ezért meggyőződését fejezte ki, hogy az elnök alá fogja írni a jogszabályt.

Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője kiemelte, hogy csak a békés megmozdulások résztvevőire vonatkozik az, hogy nem lesznek kitéve hatósági üldöztetésnek, azokat viszont felelősségre vonják, akik erőt alkalmaztak a demonstrálókkal szemben.

Putyin orosz elnök eközben évzáró nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy sem a földgáz árának ezer köbméterenként 268,5 dollárra csökkentése, sem az ukrán államkötvények 15 milliárd dollár (mintegy 3200 milliárd forint) értékben történő megvásárlásának kilátásba helyezése nincs összefüggésben a kijevi főtéren zajló tüntetésekkel, sem Ukrajna európai integrációs törekvéseivel. Kijelentette, hogy Ukrajna nehéz gazdasági helyzetét látva döntött úgy Oroszország, hogy segítséget nyújt a „testvéri népnek”. Megismételte a többször hangoztatott orosz érvet: a Kreml nem ellenzi az EU és Ukrajna közötti társulási szerződés aláírását, az orosz piacot azonban mindenképpen megvédi az unióból érkező áruktól.

Vitalij Klicsko csütörtökön a parlamentben a 2014 költségvetés vitáájában. Az ország háromszázalékos gazdasági növekedést vár, a a vezetés szerint az orosz fellépésnek nincs köze az EU-integrációhoz
Ukrainian heavyweight boxer and opposition politician Vitaly Klitschko (C) talks with deputies during debates on the country's budget for 2014 in the Parliament in Kiev December 19, 2013. Ukraine expects economic growth of 3 percent in 2014, a draft budget showed on Thursday, days after Russia offered a $15 billion lifeline to help revive its smaller neighbor's economy and keep the country in its orbit. REUTERS/Gleb Garanich (UKRAINE - Tags: POLITICS CIVIL UNREST BUSINESS SPORT BOXING)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.