Az újévi fenyőfa felállítását akadályozta a tüntetés

Négyezren gyűltek össze szombat délután Kijevben, hogy tiltakozzanak az EU-párti békés tüntetés hajnalban történt erőszakos feloszlatása miatt.

A Szent Mihály székesegyház előtti téren kék-sárga nemzeti lobogókat tartanak a demonstrálók. "A rendőrség a néppel van" mondatot skandálják időről időre. A térnél elhaladó autók dudálással jelzik, hogy támogatják a megmozdulást.

Eközben Mikola Azarov ukrán miniszterelnök provokációnak nevezte a Függetlenség téri demonstráció erőszakos szétoszlatását, és alapos vizsgálatot ígért. Az ellenzék viszont bejelentette, hogy országos sztrájkot szervez. Közben állítólag benyújtotta lemondását Szerhij Levocskin, Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjának vezetője.

A kijevi rendőrség azzal magyarázta a hajnali oszlatást, hogy a demonstráció akadályozta a főváros újévi fenyőfájának építését.

Szemtanúk szerint a zömében egyetemistákból álló tüntetőket gumibotokkal verték és rugdosták a rohamrendőrök, még azokat is, akik menekülni próbáltak, és semmiféle ellenállást nem tanúsítottak az oszlatással szemben. A kijevi mentőszolgálat főorvosa szerint az incidens után 35-en kértek orvosi segítséget, közülük hét kórházi ellátásra szorult. A belügyminisztérium szerint 12 rendőr is megsérült a központi téren. A hatóságok 35 tüntetőt vettek őrizetbe, akiket nap közben elengedtek.

Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök szombaton közzétett üzenetében arra kérte az ukránokat, hogy folytassák a tüntetéseket mindaddig, míg békés úton nem sikerül megdönteni a jelenlegi rezsimet.

Az ellenzék nem áll le a tüntetésekkel, vasárnapra is demonstrációt hirdetett. Kijevben és több ukrán nagyvárosban azóta tartanak szünet nélkül az európai integráció melletti tüntetések, hogy a kormány múlt héten csütörtökön - Moszkva nyomására - rendeletben állította le az EU-ukrán társulási megállapodás aláírásának felkészülési folyamatát. Az aláírás az EU vilniusi keleti partnerségi értekezletének fénypontja lett volna, Janukovics elnök azonban határozottan elzárkózott attól, hogy bármit is aláírjon az unióval.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.