Kijev márciusban megkaphatja az IMF-segély első részletét

Ukrajna még márciusban hozzájuthat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által beígért pénzügyi támogatás első, jelentős részletéhez, ha Kijev addig teljesíti a kölcsönnyújtás feltételeit.

A több ukrán honlap, így a comments.ua hírportál által idézett IMF közlemény szerint a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa március 11-én vitatja meg az Ukrajnának nyújtandó 17,5 milliárd dolláros támogatás kérdését. Amennyiben zöld jelzést kap a terv, Ukrajnának azonnal átutalják az első részletet, amely jóval nagyobb lesz a később folyósításra kerülő összegeknél.

Az IMF cserébe egyebek között azt várja el, hogy Ukrajna a következő két évben a piaci szint közelébe emelje az energiaárakat, reformokat hajtson végre a gazdaság, az igazságszolgáltatás és a bankszektor területein.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy a hétvégén a kormány véglegesíti az IMF által elvárt reformintézkedések tervét, amit hétfőn a parlament elé terjesztenek jóváhagyásra. A kormányfő szerint most az egyik legsürgetőbb feladat stabilizálni a nemzeti valutát és a bankrendszert.

A hrivnya árfolyama csaknem a felére esett február eleje óta a dollárhoz képest, a kijevi jegybank a héten háromszor avatkozott be a hrivnya stabilizálása érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.