Kijev készen áll a háborúra

Bővíti a beutazási tilalommal sújtott kelet-ukrajnai szeparatisták körét az Európai Unió. A közösség külügyminiszterei brüsszeli értekezletükön abban állapodtak meg, hogy a hónap végéig dolgozzák ki az erre vonatkozó javaslatokat, újabb Moszkva elleni gazdasági szankciókról azonban nem született döntés

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyi tárca vezetője az MTI jelentése szerint közölte: a tanácskozáson olyan közös következtetéseket fogadtak el, amelyek megfelelnek a magyar érdekeknek. Az értekezlet előtt pedig azt mondta a miniszter, hogy Magyarország támogatja az uniós vízumtilalommal sújtott személyek körének kibővítését, illetve adott esetben újabb vagyonbefagyasztások elrendelését. Szavai szerint az ilyen típusú intézkedések segíthetnek abban, hogy a konfliktust gyorsan és tárgyalásos úton rendezzék.

Petro Porosenko ukrán államfő közben egy lapinterjúban arról beszélt, hogy Kijev a legrosszabb forgatókönyvre, egy Oroszország elleni háborúra is készen áll. Arszen Avakov belügyminiszter pedig kijelentette: Ukrajnát „elméletileg" újabb nagyszabású támadás fenyegeti, és az elmúlt hetekben mintegy hétezerre nőtt az orosz katonák száma a szakadár területeken.

Az UNIAN hírügynökség a Kijevnek alárendelt donyecki megyei hatóságok egyik illetékesére hivatkozva azt jelentette, hogy kizárólag lőszerek voltak az újabb, immár hetedik orosz „segélykonvojban", amely vasárnap lépett be Ukrajna területére a szakadárok által ellenőrzött határszakaszon. Jaroszlav Halasz, a megyei tömegtájékoztatási hivatal vezetője a 112 Ukrajina tévének nyilatkozva azt mondta, hogy az információ a kirakodásban részt vevő emberektől származik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.